Tájak és városok - Krakkó

2011. szeptember 28., szerda

Néhány napja Lengyelországban töltöttünk egy hosszú hétvégét - Zakopane és Krakkó: mindössze ennyi volt a program.

Nagy meglepetést okozott, hogy a téli üdülőhelyként ismert Zakopanéban milyen hatalmas tömeg nyüzsgött. Most jártam ott először és magával ragadó helynek találtam. Ám engem mégis sokkal inkább izgatott Krakkó, amelynek óvárosa nem is okozott csalódást: igazi gyöngyszem!

Sajnos sokkal kevesebb időnk volt, mint amennyi elég lett volna. Késő délután érkeztünk meg, és többnyire csak végigrohantuk a látnivalókat. A várnak is csak az udvarán sétálgattunk, vetettünk néhány pillantást a faláról a Visztulára, majd mentünk is tovább az Óvárosba. Addigra már beesteledett, így kézből (vagy letámasztva) készítettem néhány kék órás ill. esti felvételt is. Másnap délelőtt még megnéztük, amit lehetett (Óváros újra és a zsidó negyed, ahol már csak vonszoltuk magunkat), majd délután indulás haza.

A nagy rohanás közben készült néhány fotó persze nem fog mindent visszaadni a város bűbájából, de ízelítőnek talán megfelel.  Az emlékfotókon kívül az embereket is igyekeztem megörökíteni - ez majd esetleg a következő bejegyzésben jön, most előbb következzenek a kötelező képek a városról.









11 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

De jó képriport. Nagyon tetszik a kékórás felvétel, de a többi is. Köszönöm, hogy így legalább eljuthattam képzeletben ebbe a szép városba.

2011. szeptember 28. 18:53
Gehring János írta...

Hehe, vagy 25 éve voltam ott, de pont ez a két hely volt nálam is egybekötve. Hasonlóak az emlékeim. :)

2011. szeptember 28. 20:31
f. l. írta...

Hmm, nagyon megfogtál! Kifejezetten iagazad van az utolsó előtti képpel kapcsolatosan, bennem még érdekes módon a romániai hetvenes-nyolcvanas éveket juttatta eszembe. Összességében remek sorozat!

2011. szeptember 28. 21:15
TiSza írta...

Aki ott járt, annak emlékeztető, aki még nem, az talán kedvet kapott hozzá. Örülök, hogy benéztetek.

2011. szeptember 29. 7:02
orbán domonkos írta...

Voltam itt idén, érdekes hogy most mennyivel több szín van ott. :) Nagyon jó képek lettek!

2011. szeptember 29. 11:04
TiSza írta...

Köszi. Szerencsénk volt 28 fokos, derült, napos idő volt.

2011. szeptember 29. 11:52
Unknown írta...

Jó kis riport.. az idén én is voltam ott...

2011. szeptember 29. 19:41
Kecskeméti Fotókör írta...

Hangulatos képeket készítettél! Három éve nyaraltunk Zakopane-ban és onnan egy napos túrára mentünk Krakkóba.
Ide még vissza fogunk jönni, mert elképesztő szép helyek vannak mindkét helyszínen! Hidd csak el, Zakopane sok mindent rejt még számodra, amit lehet nem is gondolnál:
http://vizualcenter.hu/foto/tatra/index.html

2011. szeptember 30. 13:10
TiSza írta...

Sokan jártatok arra :-)
Gondolnám én Krisztián, csak sok látnivaló 1 napos túra, amire most nem volt időnk. De majd egyszer...

2011. szeptember 30. 19:48
Katalin írta...

nagyon tetszenek a fotóid, csupa fény és szín, jó látni

a REND jut eszembe , ha az összest egyszerre látom, egyenként meg a részletei szépek

(szerintem:)))

2011. szeptember 30. 20:04
TiSza írta...

Katalin örülök, hogy betévedtél és hogy tetszenek a képek!

2011. október 2. 12:34

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB