Mallorca

2012. július 15., vasárnap

30 éve jártunk utoljára Mallorcán, amiről nagyon kellemes emlékeket őrzünk. A sziget természeti szépségei sem utolsók, de a legcsodálatosabbak az emberek voltak. 

Az egyik üzletben, ahol feltűnt szokatlan nyelvünk, megkérdezte az eladó, honnan jöttünk. Amikor meghallotta a választ, egészen felélénkült. Lelkesen sorolni kezdte az Aranycsapat tagjait. Mindent tudott róluk (én meg kicsit szégyenkeztem, hogy tizedannyi ismerettel sem rendelkezem), s ettől kezdve szinte barátként kezelt minket. Akkor tudatosult bennem, hogy Puskás Öcsit (aki a Real Madrid játékosa is volt) istenként tisztelik Spanyolországban.

Egy másik alkalommal flamenco táncot néztük egy kis bár kerthelyiségében. A szünetben szóba elegyedtem a két ördöngös kezű gitárossal (és megvásárolatm a kazettájukat), amely során ismét felszínre került a nemzetiségünk. Másnap, amikor újra betérünk a bárba, a zenészek bejelentették, hogy magyar barátaik tiszteletére eljátsszák a Monti csárdást (amiről persze kevesen tudják, hogy egy olasz zeneszerző műve).

Ilyen és ehhez hasonló esetek sokasága miatt szerettük meg a spanyolokat. Mondhatjuk, hogy nem nagy  dolgok ezek, csak a vendéglátásban kötelező szívélyesség részei, de amikor Európa egyes részein elkeserítő tapasztalatokat szerez az ember, akkor megbecsüli azt, ahol szeretettel bánnak vele.

(Kellemesnek, de azért nem ennyire szeretetteljesnek találtuk a görögök hozzáállását. A legelkeserítőbb tapasztalataink az olaszokkal voltak, akik olyanok, mint a magyarok: ott csapják be a vendéget, ahol tudják - elnézést mindazoktól, akikre ez nem jellemző.)

Az idén tehát örömmel látogattunk el Mallorcára megint. Egy ilyen gyönyörű helyről emlékképek százai készülnek, helyettük azonban inkább csak néhány plakátszerű összeállítást  idézek (kezdve a budapesti repülőtérrel), ezt is inkább csak azért, hogy ne múljon el nyomtalanul ez a kellemes utazás. (Készültek a Canon G10 kompakt géppel.)

A bp-i repülőtér hajnali 4-5 körül

Ez a kép fogadott a repülőtéren Palma de Mallorcán

Egy busz ablakán tükröződő kép a mallorcai repülőtéren







4 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Szép képek, igazi képeslapok az érdekesebb fajtából persze.:-)
A görögök vendégszeretetében nekünk is volt részünk, de Spanyolországban még nem jártunk, ahogy Olaszországban sem(köszi a hasznos infót:-)

2012. július 22. 19:11
shadow írta...

Szép képelapokat hoztál!

Nekem a görögökkel voltak elképesztően jó tapasztalataim. Egyébként mindig olyan jó, reménykeltő ilyen sztorikat olvasni! Máshol sincs kolbászból a kerítés, de azért sok "emberi" dolog nagyon másképp van.

2012. július 25. 20:35
Kerekes Zsuzsa írta...

Egész profik, a 3332 a favorit. :)

2012. július 25. 21:22
TiSza írta...

Köszönöm, örülök, hogy betértetek :)

2012. július 26. 17:10

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB