Nyári egyveleg Törökországból

2013. július 21., vasárnap

Néhány hete Törökországban jártunk. Nem először voltunk ott, igaz, eddig csak amolyan félnapos kiruccanásaink voltak görög szigetekről. Már akkor megállapítottuk, hogy (legalábbis a tengerparti üdülőövezetek) teljesen európaiak. Semmi Ázsia, semmi kosz, semmi zavaró tolakodás. A törökök nagyon kedvesek, barátságosak és közvetlenek. A "mádzsárok" egyébként is kedves nép számukra, hiszen elég sokáig éltünk együtt (ők a 150 évet természetesen nem megszállásként élték meg). Néhány éve az egyik üzletben mondták el, hogy "a zsebemben sok alma van" mondat törökül majdnem ugyanígy hangzik és ugyanazt is jelenti (a különbség annyi, hogy kiejtésben az alma = elma, a zseb = dzseb törökül). Most az egyikük meg azt kérdezte tőlünk: a mádzsárok azok végül is törökök, nem?

Egy kurddal is összehozott minket a véletlen. Természetesen árus volt ő is, és mindennek elmondta a törököket, csak jó embereknek nem. Nem igazi, rendes mohamedánok, mint a kurdok, nincs legalább 10 gyerekük, mint a kurdoknak és nem becsületesek, mint a kurdok. Persze tudni kell, hogy a kurdok a legnagyobb olyan kisebbség a világon, akiknek nincs saját országuk, és a 25-30 milliónyi népességből több, mint 10 millióan Törökországban élnek. És nagyon nincsenek jóban egymással...

A hotelben két magyar animátorlánnyal is megismerkedtünk (az egyikük, Judit a baloldali beköszönő képen látható). Nem irigyeltem őket, reggeltől estig be voltak fogva: eközben végig vidámak, mosolygósak voltak, beszédbe elegyedtek mindenkivel, és bizony alig volt megállásuk.

Hogy itt is maradjon valami az emlékekből, néhány fotót közreadok. Mindenféléről: a hotelről, a kirándulásról a Manavgat folyón, a folyó híres vízeséséről és az első szállodánk absztrakt vonalairól. (Azért első, mert eredetileg egy most épült vadonatúj szállodába foglaltunk, ami viszont nem volt teljesen kész érkezésünkkor /sőt, jóval utánunk sem/. Mivel más problémák is voltak, átkértük magunkat egy másik szállodába, amit becsületére mondva, a Neckermann vonakodás nélkül teljesített.) 








 



9 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Kellemes kis gyűjtemény a nyaralásról.

2013. július 21. 21:58
nbgbgb írta...

Nagyon jó képek. Te sem pihensz - fotózás tekintetében - nyaralás alatt :D

2013. július 22. 8:51
Piroska írta...

A fotózás is pihenés :) Nagyon jó képek!

2013. július 22. 16:48
TiSza írta...

Köszönöm. Piroskával értek egyet: a fotózás is a nyaralás része, nélküle nem is lenne az igazi :)

2013. július 22. 18:40
Névtelen írta...

Gyönyörű képek! A gép hogy is maradhatna ilyenkor otthon?:)

2013. július 24. 16:23
TiSza írta...

Nyaralásra szerintem mindenki visz valamilyen gépet, ilyenkor a kérdés számomra mindig az, hogy vigyem-e az egész nagy pakkot (nem is tudom hány kiló, talán 6-8), vagy elég a kompakt. Törökországot valamilyen szinten egzotikusnak gondoltam, ezért rászántam magam arra, hogy mindent vigyek. Ez viszont jár némi kellemetlenséggel (nagy melegben, nagy táskával kirándulni vagy hogy egyszerre csak az egyikünk mehet a tengerbe, mert a másiknak a fotós cucokra kell vigyáznia).

2013. július 26. 7:41
Névtelen írta...

Igényes nyaralós képek :)

2013. július 27. 8:37
nbgbgb írta...

Bevallom én is viszem, de tavaly pl. csak az 5d a 24-105 és fix50 obival volt velem. Hajnalban nem tudtam aludni, így 5kor elindultam a környéket felfedezni, visszafelé pedig megvettem a reggelit. Sokszor amikor nem viszek magammal gépet állok egy téma előtt nagyon nézem, ilyenkor a feleségem csak ennyit mond. Lefotóznád...ugye?

2013. július 29. 12:55
TiSza írta...

Erre jó azért, ha legalább egy kompakt van nálad.

2013. július 29. 14:20

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB