Egy pályázat tanulságai

2013. szeptember 16., hétfő

2011-ben részt vettem a Wiki Loves Monuments pályázatán, amin meghatározott magyarországi műemlékek fotóival lehetett indulni. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy két képem is bekerült a legjobb 30 közé. A nemzetközi megmérettetést jelentő első tízbe sajnos már nem jutottak tovább, s ezzel a hírrel gyakorlatilag a magam részéről lezártnak tekintettem a pályázatot.

Néhány órája olvastam a 2013-as kiírást, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint a két évvel ezelőtti. Kíváncsi voltam az alcsúti képekre, és kattintgatásaim közben eljutottam a wikipédia alcsúti kastélyról szóló bejegyzéséhez, ahol megdöbbenve fedeztem fel két évvel ezelőtti fotómat. A fotós neve nincs kiírva.

Első reakcióm a felháborodás volt: gyakorlatilag ellopták a képemet! (Utólagos figyelemfelhívás: nem lopták el, csak ekkor ez volt a reakcióm.)

Aztán elkezdtem belemélyedni a "körülményekbe". A képre kattintva előjön egy nagyobb változat, alatta egy érdekes felirattal: 

"Ez a fájl a Wikimedia Commonsból származik. Az alább látható leírás az ottani dokumentációjának másolata. A Commons projekt szabad licencű kép- és multimédiatár.

(Itt egy kép állt az idézett oldalról, amit utólag töröltem, mert a Wiki Loves Monuments munkatársa megkérdőjelezte, hogy rendelkezem-e az adott oldalon felhasznált valamennyi logó, képi elem és szoftver szerzőinek engedélyével. Nyilván nem rendelkezem.)

Magyarul: a pályázaton való részvétellel automatikusan lemondtam a képek szerzői jogairól. Az igazat megvallva sejtettem én, hogy a pályázat után azt csinálnak a képekkel, amit akarnak, de arra nem gondoltam, hogy még a nevemet sem kell feltüntetniük.

Aztán kicsit lejjebb görgettem a képernyőn, ahol a következő kép fogadott:

(Itt egy kép állt az idézett oldalról, amit utólag töröltem, mert a Wiki Loves Monuments munkatársa megkérdőjelezte, hogy rendelkezem-e az adott oldalon felhasznált valamennyi logó, képi elem és szoftver szerzőinek engedélyével. Nyilván nem rendelkezem.)

Itt felhívják a figyelmet, hogy:

"a következőket teheted a művel:
  • Nevezd meg! – A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat (pl. a szerző nevét vagy álnevét, a Mű címét).
  • Így add tovább! – Ha megváltoztatod, átalakítod, feldolgozod ezt a művet, az így létrejött alkotást csak a jelenlegivel megegyező licenc alatt terjesztheted."

Vagyis mindenképpen fel kell(ene) tüntetni a szerző nevét! Ezt azzal oldották meg, hogy a kép eme nagy mérete alatti "Összefoglaló"-ban szerepel, hogy a Szerző: tisza. Ez egyrészt számomra egy vicc: a tisza ugyanis nem a szerző neve, hanem egy regisztrált név (amit elintéznek azzal, hogy leírják, elég az "álnevet" kiírni), másrészt pedig a wikipédia tényleges oldalán, ahol a kép szerepel, még ez sincs föltüntetve!

Persze minek hőbörgök itt, mikor a tiszára kattintva még azok a fotók is előjönnek, amiket az indafoto.hu oldalra valamikor is feltettem:

(Itt egy kép állt az idézett oldalról, amit utólag töröltem, mert a Wiki Loves Monuments munkatársa megkérdőjelezte, hogy rendelkezem-e az adott oldalon felhasznált valamennyi logó, képi elem és szoftver szerzőinek engedélyével. Nyilván nem rendelkezem.)

Szóval semmi okom a felháborodásra, hiszen bebizonyosodott, hogy még reklámot is kapok (ha ugyan valaki képes rátalálni a wikin a linkre). Ám most vált világossá, hogy mindezeknek a fotóknak a szerzői jogairól a feltöltéssel gyakorlatilag lemondtam! (Utólagos helyreigazítás: az egyik kommentelő rám pirított, hogy szerzői jogról nem lehet lemondani. Igaza van. De a kép felett teljes rendelkezési jogot lehet adni másnak, ami itt is történt.) Szabadon használhatják, csak oda kell (kéne) biggyeszteniük, hogy a "Szerző: tisza".

A facebook új felhasználási feltételei szerint állítólag éppen ez a helyzet: minden oda feltett fotót, videót korlátozás nélkül felhasználhat a facebook bármire, ellenszolgáltatás nélkül, szabadon (van is felháborodás miatta).

Ezek után alaposan meggondolom, hogy milyen képmegosztóra töltöm fel a fotóimat. És hogy honnan törlöm őket, de azonnal.


A történet utóélete:

Nem szándékoztam lépéseket tenni az ügyben, de alig készült el a blogbejegyzés, amikor kaptam egy felhívást a Wiki Loves Monuments munkatársától, hogy pályázzak az idén is. Erre azért már válaszoltam. Leírtam, hogy nem tetszik, hogy a wikipedián megtalált fotóm alatt nincs feltüntetve a szerző, és kértem, hogy ezt pótolják. 

Hosszú választ kaptam. Többek között angol nyelvű idézetekkel arról, hogyan kell feltüntetniük a szerző nevét. A lényeg, hogy a szerzőket egy külön, erre szolgáló oldalon sorolják fel (ahogy a valóságban az esetemben is történt). Értem én, hogy ez a gyakorlatuk, de nem tetszik. Ha ITT fel tudták tüntetni a szerzőt, úgy ahogy (szerintem) kell, akkor a wikipédián miért nem. Nagyon méltánytalannak tartom a fotó készítőjével szemben, hogy a fotó alá nem írják oda nevét úgy, ahogy azt az egész világon ineternetes közlés esetén teszik. És mivel ez nem tetszik, nem pályázom többet. És nem teszek fel az indára sem fotót, mert nem akarom, hogy így használják.

Ugyanakkor kaptam egy megjegyzést arról, hogy remélhetően rendelkezem a blogomban feltüntetett valamennyi logó, képi elem és szoftver képernyőképére vonatkozóan a szerzők és jogtulajdonosok hozzájárulásával. 

Ez különösen kedves. És jellemző a korra, amiben élünk: támadj vissza! Ezzel a megjegyzéssel ugyanis azt sugallja a levélíró, hogy a blogbejegyzéssel én magam lettem törvénysértő, mert képernyőképeket közöltem a wiki internetes oldaláról (hiába írtam le pontosan, hogy honnan származnak). Nem vagyok jogász, de nevetségesnek tűnik, hogy egy ilyen esetben minden logó szerzőjétől, minden képi elem tervezőjétől és jogtulajdonosától engedélyt kellene kérni. Ha ez így lenne, nem is lehetne fotókat közölni az interneten. Hiszen ha rajta van a képen valahol pl. egy Coca Cola felirat, akkor a megjelentetéséhez a vállalat engedélyére volna szükség. Ugyan már.

De legyen. Ha ez kell, legyen a képek helyett egy felirat, amely jelzi, hogy bár a nevem feltüntetése a fotóm alatt csak egy huszadrangú dolog, de a Wiki Loves Monuments honlapját nem lehet csak úgy, külön engedélyek nélkül idézni. (Utólagos pontosítás: nem a Wiki Loves Monuments honlapjáról van szó, hanem a wikipedia.hu oldaláról, ahol a fotóm az általam kifogásolt módon jelent meg.)

17 megjegyzés:

grin írta...

Szép napot!

Nem akarok beleszólni a mérgelődésbe, de pár pontosítást talán megérdemel a dolog.

„a pályázaton való részvétellel automatikusan lemondtam a képek szerzői jogairól” – a szerzői jogról nem lehet lemondani, és még a vagyoni jogokról (amikről lehetne) sem mondtál le: a képet eladhatod, kiállíthatod, azt teszel vele amit jónak látsz.

„tisza”. egyrészt ezzel a névvel pályáztál: ha rákattintasz, akkor láthatod hogy az indafotós saját oldaladra vezet, ahol minden rólad szóló részletes információ olvasható amit… megadhattál volna, de nem tetted. nem sok esélyt adtál a neved feltüntetésére; honnan kellett volna szegény wp-nak kitalálnia az adataidat? másrészt nézd ezt a blogot… felül „tisza”, aláírás „tisza”, azért nem annyira elrugaszkodott ez.

(az hogy a neved *hol* van feltüntetve, más kérdés. minden képhez tartozik egy leírólap ami az azzal kapcsolatos minden elérhető információt tartalmaz, így a szerző nevét is, többek között. ez így működik, most már több, mint 10 éve.)

de az udvariasság fontos: ha te más néven szeretnéd a nevedet feltüntetni erre a wp-ban is (meg általában mindenütt, ahol a neved fel kell tüntetni) lehetőséged van, csak kérni kell (elvileg még át is írhatnád de az ismeretlenektől az ilyesmi nem szokott átcsúszni mert ellenőrizhetetlen). szerintem ha ezt kéred a mostani pályázat kontakt címén, tudnak segíteni.

2013. szeptember 18. 3:23
TiSza írta...

Kedves grin!

Igen, így szabatos: nem lehet lemondani a jogokról. A wikivel szemben viszont éppen olyan, mintha lemondtam volna róluk, ők ugyanis megszereztek minden jogot a képpel kapcsolatban. És ami ebben az egészben a legjobban nem tetszik - hány helyen ismételjem -, hogy a kép alatt nincs ott a név. Annyi, hogy tisza. (Azt már beláttam, hogy más nevet nem is tüntethettek volna fel, bár ez sem annyira egyértelmű. Nem nyilvánvaló ugyanis, hogy az indafotós regisztrációm alatt kellene megadnom a saját nevemet ahhoz, hogy a wikipédiába kerülve legyen a fotósnak a tiszán kívül neve is.)

Ezt a leíró lapot meg hagyjuk. Jogilag ez is nyilván rendben van, de ez a "csak rá kell kattintani"-ügy nem több, mint alibi. Hány ember fog a képre kattintani azok közül, akik elolvassák az alcsúti kastélyról szóló bejegyzést? 100-ból 2? És hányan látják a fotót a szöveg között? 100-ból 100. Hogy lehet ezt elintézni azzal, hogy ott a leírólap? Ha a fotó alatt ott a név, akkor azért az csak egy kis reklám. Ha már sikerült egy jó képet csinálnod!

Tudom, értem: jogilag ennyi is elég. De nekem nem. Előre közölték, nem olvastam el a hosszú angol leírást, vessek magamra.

De már csak levonhatom a tanulságokat, miszerint ilyen feltételekkel nem óhajtok pályázni többé? Meg felhívni mások figyelmét, akik ugyanígy nem olvasnak a sorok között, hogy tudjanak róla: ez így megy a Wiki Loves Monuments-nél és az indafotón.

2013. szeptember 18. 9:42
cookiemonster írta...

Szia,
mint gyakorló fotós, megértem az aggályaid és a meglepetésed. Mint a magyar wikipédia egyik szerkesztője, csak annyit mondhatok, hogy szinte soha, sehol, semelyik képnél nem írják ki a cikkek írói, hogy ki a szerző. Mivel ez reklámnak számít, amit a wikipédiák nem nagyon (nagyon nem) szeretnek.
Az utóéletes részben írtad, hogy "ha rajta van a képen valahol pl. egy Coca Cola felirat, akkor a megjelentetéséhez a vállalat engedélyére volna szükség". Ez így van: jogilag a Coca Colának minden ilyen képet lehetősége lenne letiltatni. Ahogyan az ARC plakátkiállítás egyik művét és kifogásolták. További példa: a Disney nemrég letiltott egy dokumentumfilmet (pontosabban licencdíjat követelt a készítőktől), mert az egyik interjú hátterében, a bekapcsolt televízión egy Disney rajzfilm ment.
A Commons logó és más arculati elemek esetében a Wikimedia alapítvány minden jogot fenntart magának, vagyis tényleg kell az engedélyük a felhasználáshoz (beleértve a képernyőkép közlését).

2013. szeptember 18. 15:32
TiSza írta...

Megértettem a wikipédia (vagy végül is ki most ennek az egész ügynek a tényleges gazdája) gyakorlatát. Neki ehhez joga van és kész. Ez számomra új volt és kellemetlen meglepetés. És érthetetlen is. Nehogy már odaírjuk mondjuk egy festmény reprodukciója alá, hogy azt van Gogh festette, mert az reklám? (A félreértések elkerülése érdekében: nem tartom magam a fotózás mesterének, csak a könnyű érthetőség miatt hoztam a példát.) De használni azért szeretnénk? Számomra ez elfogadhatatlan.

Az eset kétségkívül tanulságokkal járt, amit le is írtam, és emiatt született a blog.

És bocsánat, de elképesztően nonszensz, hogy a saját képemet tartalmazó internetes oldalról még képernyőképet sem készíthetek, mert rajta van az általam egyébként nem elhallgatott, hanem pontosan megnevezett cég arculati eleme. Nem más aspektusba helyeztem, mint az ARC-plakáton vagy mint a Disney rajzfilm esetében (mert ezeknél ez volt az igazi probléma), hanem csak megmutattam egy létező oldalt. Kíváncsi lennék azért egy szakjogász véleményére, mert továbbra sem vagyok meggyőzve ennek a gyakorlatnak a jogellenes voltáról.

Mint ahogy az is nonszensz, hogy ebben a kérdésben meghatározó lehet, hogy wikipédia szerkesztő "nem szeretik" a reklámot. Az idézett közlési szabályokban (amit nem én, hanem a wiki határozott meg) az is benne van, hogy "A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat". És ha én azt kérem (úgy határozom meg), hogy a képem alatt kérem a szerző feltüntetését, akkor mi azzal a probléma?

2013. szeptember 18. 15:56
grin írta...

Kedves TiSza,

Először elkezdtem írni, hogy miért nem úgy van, ahogy írod („minden jogot megszerzett”, „azt csinál amit akar”, „hány ember fog odakattintani”, ...) de ez egy elég parttalan vita, mert nem ez számodra a lényeg.

A nemzetközi pályázat lényege az, hogy bővüljön azon szabad felhasználású képek gyűjteménye melyet a világközösség (nevezzük ahogy akarjuk az emberiség egészét) jogi kötöttségektől, ügyvédektől, közös jogkezelőktől és egyéb vérszívóktól mentesen fel tud használni bármire, amire csak szeretne. A Wikimedia Commons neve is ezt mutatja: a „commons” a közkincsek gyűjtőneve, a közös vagyon megnevezése.

Ehhez az szükséges egyrészt, hogy a szerzők ehhez hozzájáruljanak, amit azt gondolom mind a 2011-es mind a mostani pályázat érthetőn és világosan leír. A kötelező szabad licenc előírja hogy a szerző ha már egyszer a köznek ajándékozta művét akkor lemond azon jogáról hogy azzal kapcsolatban utólag bármilyen jogi csavarral megtámagja a felhasználókat.

Másodsorban szükséges a szerző feltüntetése azért, hogy a kép felhasználói ezzel tisztában legyenek. A tény az, hogy itt a kép felhasználóiról van szó, nem pedig azokról, akik a képet felhasználó műveket nézegetik; aki a képet önállóan akarja használni az direktben találkozik a kép metaadataival (többek között szerzőjével), akik pedig például a Wikipédiát nézegetik azok csak akkor látják ezt az információt, ha „odalapoznak”, mint ahogy szinte bármilyen könyvben is a végén található a képjegyzék a szerzővel, amihez vagy odalapozunk vagy nem. A kiírásban explicit szerepel hogy nem lehet a képen szerzői jogi célú felirat vagy vízjel, ez szerintem elég egyértelműen jelezte hogy a feltüntetés nem obtruzív módon történik. Ha ezt benézted, és nem ez volt a célod azt sajnálom.

Ha neked – vagy akárki másnak – ez a két szempont nem megfelelő, akkor semmi gond: ne pályázzatok. Senki nem akarja „elvenni” a képeiteket akaratotok ellenére. Vannak akik szívesen ajánlják fel a köznek a képeiket akkor is amikor sehol senki nem tünteti fel a nevüket (bizony, sok CC0 licencű kép van, meglepődnél); és van aki minden képéhez húsz körömmel ragaszkodik. Ez nem baj. Szerencsére 18 milliónál több kép van jelenleg a Commonsban, és ez a szám folyamatosan nő. Akkor is használhatod, ha te nem adsz bele semmit. Közös kincs.


A neved feltüntetésével kapcsolatban ismét megismétlem, hogy sem ezen blogból, sem az indafotóból nem lehet a neved kideríteni. (Persze nyomozni lehet, nem tettem.) A pályázatra az indafotón át küldted be – gondolom – a képet, így a pályázó személye az akit a WP-nak az indafotó megadott, és a WP ezt tüntette fel. Ha ezt adtad meg, akkor ezt. Ha szeretnél mást feltüntetni (pl. „Titkolovics Szabolcs, Tízujjfotó Kft.”) akkor ezt szerintem simán kéred, és átvezetik (átvezetjük). Ingyen van, komolyan. A neved nem fog belekerülni a cikkbe, ezt a reklámot sajnos nem fogod megkapni, de a jó képek szerzőit igenis szokták nézni, és ha meg lehet őket találni akkor néha szokták.

Még két megjegyzés más témában:
1) szerintem az általad készített képernyőképek megfeleltek az idézés feltételeinek és nem kellene levenned.

2) azért sem mert a cocacola sem vetetheti le elvileg a védjegyét. a védjegyjog nem szerzői jog: csak akkor léphetnek fel ha te üzleti célből használod (ez az alap!) és akkor is csak akkor ha azt megtévesztően vagy hitelt alaptalnul rontóan teszed. A WLM témában illusztrációként, szövegkörnyezetből nem kiragadva, ráadásul a licencnek megfelelően a forrást megadva jogszerűen használtad, szerintem, a screenshotokat.

2013. szeptember 18. 18:08
TiSza írta...

Kedves grin!

Megértettem, és valahol fent írtam is, hogy belátom, nem tudott volna senki más nevet feltüntetni, mint a tiszát, hiszen az indafotón nem írtam magamról semmit. Az már csak magyarázkodás, hogy nem voltam tisztában azzal, hogy a Wiki Loves Monuments ebben az esetben azonos az indafotóval. De ez az én bajom, nem kárhoztathatok érte senkit, amiért nem láttam át a rendszert.

A dologban két súlyos meglepetés ért, az egyik jól ismert, hogy nem látom a kép alatt a nevem ("álnevem", ha úgy tetszik), a másik, amit csak érintettem eddig, hogy az *indafotóra* feltöltött képeim a "közé" lettek, ilyen formában gyakorlatilag a feltöltést követően tőlem független, külön életet élnek. Pl. bárhol felhasználhatják, anélkül, hogy tudnék róla (ez történt a wikipédia esetében). Az ember gyanútlanul azt képzeli, hogy egy átlagos képmegosztót használ (ahol csak megmutatom a képeket, de minden jog változatlanul marad), miközben ez itt nem így van!

Szerintem ez utóbbi tényről a felhasználók irgalmatlanul nagy többsége nem tud. Számomra nem az a kérdés, hogy ez kinek a hibája, nem bűnöst keresek (és nem is találnék), hanem csak fel akartam rá hívni a figyelmet. Nyilván az oldalt használó felelőssége, ha nem olvassa el figyelmesen a felhasználási feltételeket, de hogy nagyon sokan vagyunk ilyenek, az szilárd meggyőződésem.

És felhívom a figyelmét mindenkinek arra, hogy ez itt így működik.

A képem láttán támadt felháborodásom és értetlenségem a tények megismerésével átalakult lemondássá és tehetetlen rálegyintéssé, mint amikor az ember a saját kárán tanul valamit. Ez van.

Azt írod, nem kaphatom meg a kép alá írt nevet. Bár erről már lemondtam, azért érdekelne, hogy vajon miért nem. Saját licenszetek írja elő, hogy "A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat". Akkor most meghatározhatom vagy nem?

2013. szeptember 18. 19:27
Samat írta...

Kedves TiSza!

A licenc általi fenti megfogalmazás arra vonatkozik, hogy meghatározható, hogy tisza_, TiSza vagy TiszaFotó Bt. néven jelöljék meg a kép szerzőjét.

@grin: tudomásom szerint a képekre nem értelmezhető az Szjt. szerinti idézésnek nevezett szabad felhasználási forma.

2013. szeptember 18. 20:23
grin írta...

Samat: Nem konrkétan képről volt szó, hanem egy screenshotról; az, hogy valaki számon kéri hogy egy logo szerzői vagy védjegyjogát tiszteletben tartják az egy dolog és az egy másik, hogy egy adott screenshoton, amin ezek a design részeként szerepelnek de nem lényegi helyen milyen védettséget élveznek. (Szerintem ezen esetben idézhető, mint bármilyen más screenshot nem lényegi elemei, de ezen elvitatkozhatunk más alkalommal, mert nem fekete-fehér.) De azt gondolom hogy jelen blog felhasználása miatti reklamálás kifejezetten anális viselkedés, pardon my french. :-)

2013. szeptember 19. 8:02
grin írta...

Kedves TiSza, az indafotóról.

Eredetileg, 2011-ben a Wikimédia Magyarország és az IndoFotó közösen indította a WLM versenyt, és ennek az együttműködésnek volt az egyik eleme az, hogy a versenyen induló képeket az IndaFotóra kellett felküldeni (nyilván azért mert ezzel az Indafotó ismertséget is nyert, meg egy csomó képet), és az IndaFotó azokat átadta a Wikimédiának, a metaadatokkal együtt.

Azt is tudnod kell, hogy a versenyen csak és kizárólag azon képek vettek részt melyeket a felküldőjük erre megjelölt, és pont azért, mert az IndaFotó felhasználási feltételei és jogi könyezete *nem* egyezik meg a Wikimedia környezetével, vagyis amit az IndaFotóra *amúgy* felküldesz az nem kerül szabad licenc alá, vagyis azokat a képeket alapesetben senki semmire nem használhatja azon túl, hogy nézegeti; nem lesznek részei a nemzetközi nagy közkincsnek.

Ha a te képed részt vett a versenyen akkor te explicit módon kijelentetted, hogy a részt vevő képed esetén elfogadod a versenyfeltételeket, és azt kivetted az IndaFotó „normális” ügymenetéből. (Minden más képed maradt olyan licenc alatt, amit az Indafotó amúgy előír.)

Azt sajnos nem tudom – mivel nem használok Indafotót, pontosan a fentik miatt, mivel az én saját közzé tett képeimet szabad licenc alá szoktam helyezni – hogy ezt az Indafotó hogyan kommunikálta; a WLM pályázati (magyar nyelvű!) kiírásában biztosan ki volt fejtve (de ha igényeled megkeresem a 2011-es kiírást, szerintem fölösleges), és amennyire látom az indafotón a gyűjtemény első kommentjét pont a fentebb író Samat írta ahol felhívja a licencre mindenki figyelmét:
http://indafoto.hu/gyujtemenyek/wikilovesmonuments/kommentek

A legyintést sajnálom; ismerkedj meg a Wikipédiával! Ismerkedj a szabad tartalmakkal: mire jó, mit kapsz cserébe a saját részvételedért, hogyan működik, milyen lett tőle a világ, és hogy te akarsz-e ebben részt venni. Ez egy hatalmas téma, és nagyon szokatlan téma a „vadkapitalizmus” mentális állapotában élő nagyvilág számára, ahol a legfontosabb az, hogy a kishalat megbssza az erősebb kutya. Ha te csak azt a részét látod még hogy „elveszítetted” a képedet akkor a dolognak még csak a tizedét láttad.

Nézd meg a Commonst! Most, menj oda:
http://commons.wikimedia.org/wiki/Kezd%C5%91lap
Ezeket a képeket TE is használhatod (ha betartod a feltételeket, amelyek ugyanazok mint a te általad felküldött képek esetében). Kiadványodban, reklámodban, munkáid során. Háttérnek, illusztrációnak, címlapnak. A Times címlapnak, a NewsWeek címlapnak, akár. Volt ilyen.

És persze olvashatod a Wikipédia cikkeit, sőt, könyvet nyomtathatsz belőle és eladhatod, DVD-t nyomhatsz belőle és eladhatod, vagy kifestheted a cikket festékszóróval a parlament falára (eltekintve attól, hogy lecsuknak rongálásért, de szerzői jogilag rendben leszel). :-)

A szabad tartalom nem egy „üzleti modell”, ez egy világméretű mozgalom azért, hogy a világ jobb legyen úgy, hogy az emberek nem eladnak és licencet szednek a munkáik alapján és így remélik, hogy saját életük (a lehetőleg minél több jogcímen megszerzett pénzen keresztül) jobbá válik, hanem hogy az emberek bizonyos dolgokat beadnak a közösbe és azt várják, hogy mások is ezt tegyék, és – mivel a földön rengeteg ember él és mindenkinek van valami, amiben jobb mint mások –, ha az emberek jelentős része szintén ezt teszi, attól a saját életed jobbá válik. És, ami egy plusz érdekesség, nem csak a tiéd, hanem az utódaidé is, mert ez a közvagyon nem tűnik el, nem adózik, nem veszi el az állam padlásseprés idején; nem magyar vagy román van délturáni, hanem országfüggetlenül az embereké.

(Itt elhalkul a httérben szóló diadalmasan felívelő, magasztos zene, és jön a vége főcím. :-))

2013. szeptember 19. 8:27
TiSza írta...

Kedves grin!

Nem akarom én ezt már túlragozni, nem is akartam erről írni többet, de ha folyik tovább az eszmecsere, mégiscsak elmondom, hogy valójában semmiről nem vagyok meggyőzve. Csak elfogadtam, hogy nem tudok tenni semmit a fennálló (szerintem rossz) gyakorlat ellen.
És nem egészen úgy van, hogy írod.

1./ Az indafotóval kapcsolatban a Felhasználás feltételekben benne van, hogy "Tartalmaidat alapesetben a "Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc" alapján jelenítjük meg", aminek gyakorlatilag része, hogy a felöltött fotók szabad kinccsé válnak. Amit tehát a kommentben írsz, az bizony nem úgy van. Mert ha nem figyelek oda és egyszerűen csak feltöltök egy képet, akkor az máris közkinccsé válik, innentől kezdve önálló életet él. Persze a licenc ilyen-olyan állítgatásával (vagy levelezgetéssel? nem tudom) ezen változtathatok, de ki akar egy fotómegosztónál ezzel foglalkozni? Én nem. Ez a tény (a fotó szabad felhasználásának lehjetősége) engem meglepetésként ért, erről korábban nem tudtam, és úgy látom, te még most sem tudsz róla. Éppen ezért írtam erről a blogban. Emberek! Ha az indafotóra tesztek fel képet, akkor azt automatikusan közkinccsé tettétek!

2./ Többször megmagyaráztad, milyen jó dolog ez a közkincs. Csak hogy világos legyen: semmi kifogásom a szabad közkincs ellen, úgy is, hogy semmit sem kapok érte, ha erről állapodunk meg. Itt nem arról van szó, hogy ezt elítélem, és mindenáron ragaszkodom ahhoz, ami az enyém, éljen a kőkapitalizmus! Ám ha részt veszek egy pályázaton, amiben a közöttünk létrejött szerződés mást mond, akkor azt mindkét félnek maradéktalanul be kéne tartani. Tisztességesen, nem pedig az általam csak alibinek tartott módon. A Wiki Loves Monuments esetében - nem győzöm ismételgetni - a licensz része volt a szerző nevének feltüntetése. Többször idéztem már: "A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat". És továbbra is állítom, hogy ez sérült azzal, ahogyan ezt a wikipédia kezelte.

Mert ránézek a wikipédia-oldalra és mit látok? Látok egy fotót, de nem látom a környezetében a szerző nevét. Már bocsánat, de ez nem a szerző nevének *feltüntetése*, hanem a szerző nevének *eltüntetése*! Kifogásolásomra a válasz, miszerint a wikipédiánál "ez a gyakorlat", nem kielégítő. Miért ez a gyakorlat? Változtassák meg. Azt az érvet sem tudom elfogadni, hogy van egy "összefoglaló oldal", amin megtalálható a szerző neve.

Minden hasonlat sántít, de azért talán szemlélet valamit. Képzeld el, hogy egy könyvön nem tüntetik fel az író nevét, csak a könyv címét. Hiszen minek az író neve? Aki kíváncsi rá, az belelapozhat a könyvbe, és a könyv egyik hátsó, belső oldalán elolvashatná az impresszumban, az "összefoglaló oldalon", hogy ki írta. Ugye, milyen abszurd? A fotó is éppilyen termék, ott miért nem tartjátok abszurdnak, hogy a szerző csak egy impresszumban jelenik meg?

Azzal sem értek egyet, amit Samat írt a legutóbbi hozzászólásában, miszerint a név "szerző által meghatározott módon" történő megjelentetése csak arra vonatkozik, hogy mi legyen az a név. Ez ugyan miből olvasható ki? Az idézet mondat magyarul ugyanis jelnthe egészen mást is. Jelentheti akár azt is, hogy a főtéren kell kitrombitálni a szerző nevét - ami persze szintén abszurd, csak szeretnék rávilágítani, hogy a mondat értelmezését nem lehet ennyivel elintézni. Szögezzük le, hogy ez egy jogilag pongyolán elintézett mondat, bíróság előtt lehetne elvitatkozgatni azon, hogy szűkítő vagy kiterjesztő értelmezést kell figyelembe venni.

Persze ki akar itt bíróságra menni... Tudomásul vettem, hogy a dolog ennyi, nincs szó arról, hogy valami rettenetesen borzasztó dolog történt, de arra igenis fel akarom hívni a fotósok figyelmét (már aki ezt végigolvassa), hogy mivel jár feltölteni egy fotót az indára, vagy részt venni a Wiki Loves Monuments pályázatán.

Azt hiszem végül csak fogok írni egy összefoglalót erről a blog végére.

2013. szeptember 19. 10:48
Dami írta...

Az Indafotó licence alapból nem helyezi a képet közkincsbe, bár ez egy apró nüansz.

A licenc teljes szövege (https://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.5/legalcode) az irányadó, nem csak a rövidített kivonat, amely alapján a szerző megjelőlése az adott médiumnál ésszerű módon kell történjen. (http://wiki.creativecommons.org/Frequently_Asked_Questions#Can_I_insist_on_the_exact_placement_of_the_attribution_credit.3F)
Más médiumnál, pl. egy könyvnél elvárható lehet, hogy a szerkesztők (nem is feltétlenül a szerzők!, és közel sem az illusztrációk készítői) fel legyenek tűntetve a címlapon, és megszokott, hogy a szerzők és illusztrációk szerzői egy külön lapon belül legyenek felsorolva. Egy blogbejegyzésnél a megszokott az lehet, hogy a cikk végén megemlíti az ember a forrásokat (példa a Wikimédia blogból: http://blog.wikimedia.org/2013/09/18/nepal-wikipedia-education-program-pilot/).

A Wikipédiánál, pedig hogy az online verzióban a szerzők egy külön lapon vannak feltüntetve. (Egy Wikipédia cikknél lehet több száz szerző is, és az egyes képeket is akár féltucatnyi ember módosíthatta, mire bekerül egy cikkbe. Meg lehetne változtatni a politikát és mindenkit felsorolni rögtön az oldalon, de amikor 80 ezernél több önkéntes és 18 millió kép szerzőjének többsége meg van enélkül, akkor egy ideig eltarthat, míg egy-egy egyet nem értő fotós miatt megváltozik a többség hozzáállása.) Érdekességképpen, a szócikkek letölthető PDF változata feltűnteti az összes szerzőt, beleértve a képek szerzőit is, mert a nyomtatott papíron nem várható el (nem ésszerű), hogy az ember rákattintson a szerzőlistára..

Ennek ellenére persze megértem a frusztrációt, nem célom megváltani, de két éve is egyértelmű volt szerintem, hogy a WLM verseny célja a Wikipédia bővítése, és bárki ellenőrízhette, hogy milyen környezetbe kerül a képe.

2013. szeptember 19. 12:12
TiSza írta...

Utoljára írok, ígérem :) Ezután már minden reakciót válasz nélkül hagyok, mert kezd(ünk) kicsit parttalan(ok) lenni. A lényeget már úgyis leírtam. És kicsit úgy érzem magam, mintha a Wikipédia szerkesztői (akik igen sokan vannak) sorra elmondanák nekem csaknem ugyanazt, amire én is elmondom mindig a saját verziómat.

Kicsit mulattató, de nem vagyok teljesen kívülálló: magam is szerkesztettem már wikis szócikkeket. Aki erre vetemedik, az tudja, hogy mire vállalkozik, tudja, hogy a neve nem lesz jól láthatóan feltüntetve. A Wikipédia maga hozta saját szerkesztésének szabályait, aki ide ír, annak ehhez alkalmazkodnia kell. Ha nem akar alkalmazkodni, nem ír bele. Ám a fotók közlésének általános szabályait nem a wiki hozta - azt egy világszerte széles körben alkalmazott és elfogadott szokásjog igazgatja. Dami felsorolása igen jó példa erre: a könyv íróját a borítón szokás feltüntetni, az illusztrátorét a könyv egyik belső lapján, a forrásokat a blog végén (vagy a szövegben), és hozzáteszem a felsoroláshoz, hogy a fotós nevét pedig a képe alatt. Ezt változtatta meg a Wikipédia (egyébként számomra teljesen érthetetlen, hogy miért), és a szerzői arra hivatkoznak, hogy ez azért van így, mert a Wikipédiának ez a gyakorlata. Ez a saját farkába harapó kígyó tipikus esete.

Szeretném újra nyomatékosítani: ez nem hasonlítható össze a szerkesztők nevének feltüntetési gyakorlatával, mert azt a wiki saját hatáskörében valóban meghatározhatja. De ha a fotók esetében saját gyakorlatot határoz meg, akkor nem biztos, hogy jó úton jár. Én ezt állítottam és továbbra is ezt állítom.

Mert nem a fotós emeli be a képét a wiki szócikkébe, hanem a szerkesztő. Aki eldöntheti, hogy akar-e szócikket írni. A fotós nem döntheti el, hogy mit tesznek a képével. De ha idézik a művét, akkor joggal várja el, hogy (a szerződésben egyébként előírtan) "a mű szerzőjének feltüntetése" a szokott módon megtörténjen. Nem pedig betontömbbe rejtve egy sírkamrában.

Egyébként meg: ha nem akarja a szerkesztő feltüntetni a fotós nevét, ne tegye be a képét! Hiszen olvashattuk a hozzászólásokban, hogy mennyi, de mennyi millió közös képkincs van, amelyek teljesen szabadok! De ha hozzányúl egy "nem név nélküli" képhez, akkor tartsa már tiszteletben a szerző jogait!

Az eddigiekből egyébként kénytelen vagyok azt a következtetést leszűrni, hogy azért nem írjuk oda, mert csak. Így döntöttünk, és kész. Be kell valljam, nem szimpatikus az ilyen "észérv".

De tudom, ez már falra hányt borsónak is penészes.

2013. szeptember 19. 14:16
grin írta...

Csak egymondatos arra, amit nekem írtál:
1) Nem, az indafotó licenc „NE ADD EL”, ez *nem* szabad licenc, a Wikipédiának *sem* felelne meg.
2) Értem az álláspontodat (értelmezésedet, kifogásaidat), és nem értek egyet vele (velük). Ezen a téren egy millimétert sem közledtünk, így egyetértek abban hogy ezen nincs mit tovább ragozni.

És egy dolog, amit rendszeresen figyelmen kívül hagytál: ha elárulod hogy milyen módon szeretnéd feltüntetni magad, mint szerzőt (név, cég, akármi), akkor ha megmondod, átjavítom neked. Ha több képed van és elmondod melyek, azokon is. Függetlenül attól, hogy a mondandónkban nem volt közös elem.

2013. szeptember 19. 22:26
grin írta...

http://www.wikilovesmonuments.org/more-than-120000-uploads/

2013. szeptember 20. 7:53
TiSza írta...

Kedves grin!

Köszönöm a felajánlásod, valójában nem hagytam figyelmen kívül, csak az a helyzet, hogy ezt az ajánlatot korábban már Samat is megtette privát levélben. Azonban azt is közölte, hogy hiába írja oda a nevet a kép alá, más wikipédiás szerkesztő úgyis el fogja távolítani, egyszerűen azért, mert nem ez a gyakorlat. Úgyhogy, ha a wiki nem változtat a gyakorlatán (és nyilván nem fog), akkor nem látom sok értelmét. A kifogásaim ugyan a saját képemből indultak ki, de végül már az elv, a gyakorlat volt az, amit kritizáltam. Amiben nem értünk egyet, de ez nem baj, tele van a világ egyet nem értő emberekkel, már annak is örülni tudok, hogy a vita nem fordult át személyeskedő, durva hangnembe, ami sajnos annyira jellemzővé vált az interneten.

Szóval köszönöm, hogy gyógyírt ajánlottál, és elnézést, hogy nem reagáltam rá.

2013. szeptember 20. 8:32
Kozma Erzsébet írta...

Gondolom már lecsillapodtak a kedélyek, de a felháborodásod jogos. Sajnos az van, hogy majdnem minden fotópályázat képgyűjtési szándék a szervezők részéről. A kiírásban meg is jegyzik, hogy a beérkezett képeket a szervezők saját céljaikra felhasználhatják, arról viszont, hogy a szerző nevét feltüntetik-e majd arról nem sokan beszélnek. De tényleg nem értem miért olyan nehéz a fotós nevét a kép alá kiírni. Talán azért mert a begyűjtött képeket egy "fazékban" tárolják ahol már a fotós nevét nyilvántartani nehéz? Gyakorlatilag semmibe veszik az alkotót.

2013. szeptember 26. 17:55
TiSza írta...

Igen, én is ezt kifogásoltam. Úgy sejtem, ez csak nekünk, fotósoknak fontos, más számára talán érthetetlen ez a "névaláírási ragaszkodás". És igen, lecsillapodtak a kedélyek, ez a vita is lezárult úgy, ahogy a viták igen-igen nagy többsége: senki nem győzött meg az igazáról senkit, a világ pedig megy tovább.

2013. szeptember 26. 20:12

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB