Ősünk faragványa a Néprajzi Múzeumban

Anyai dédnagymamám Tompa Nanica (imádom ezt a nevet), akinek testvére Nemes Tompa István, nagycenki faragópásztor volt. (A család egyébként Tompa Mihály költő családjával rokon, de nem egyenesági leszármazottja.) 

Nemes Tompa István két faragványa nemrég került kiállításra a Néprajzi Múzeumban, melyek közül az egyik a hónap műtárgyaként díszeleg a múzeum előcsarnokában.

Édesanyámmal (aki anyai ágról Tompa-lány) a hét végén elmentünk megnézni a két gyönyörű műtárgyat: egy  juhászkampót és egy faragott keretezésű fogadalmi képet (aminek közepén az alkotó fényképe látható).

A fotók sajnos nagyon gyatrára sikerültek, mert a két faragás egy üvegvitrinben tartózkodik, amelyben minden oldalról csillog és tükröződik a múzeum összes ott leledző, igen nagy számú lámpája. Ezen sajnos semmilyen polárszűrő nem segített, így magát a fogadalmi képet kizárólag félig oldalról tudtam fényképezni a sok becsillanás miatt (és utólag próbáltam egyenesítgetni). De így is nagyszerű emlék. A vitrinben Nemes Tompa István kézzel írt levele is látható, mely szerint a fogadalmi kép faragása 1885-ben kezdődött.

A Néprajzi Múzeum honlapján az alábbi szöveg ad részletes tájékoztatást a szerzőről és a műveket gondozók munkájáról:

A hónap műtárgya: Képkeret és juhászkampó

Nemes Tompa István nagycenki pásztor faragványai

2013. szeptember

Két, egymástól messzire került tárgy, melyeket a készítő, Nemes Tompa István faragópásztor (1864-1919) személye köt össze. Az óriási keretbe foglalt fényképportré fogadalmi ajándék. Máriazell búcsújáró templomából hozták Budapestre restauráltatni. A juhászkampót 1894 óta a Néprajzi Múzeum pásztorgyűjteménye őrzi. Véletlenek sorozata és a leszármazottak, Molnár László unoka, Sabjanics József és mások gondoskodása tette lehetővé a faragványok együttes jelenlétét a múzeum falai között. E tárgyak segítségével árnyaltabb képet kaphatunk a dunántúli pásztorművészet kései korszakáról, a régi "pásztorrendnek" és sajátos életformájának megszűnéséről.

A Nemes Tompa törzsökös juhászcsalád volt. Négy nemzedékük a 18. századig követhető vissza. Tompa István és azonos nevű apja a Széchenyi-uradalomban szolgált számadó juhászként. Szoros kötődésüket a Sopron környéki, hansági kistájhoz életrajzi adatok bizonyítják. Hol (Fertő)Homokon, hol Peresztegen, máskor Hegykőn, a nagycenki uradalmi központhoz tartozó juhászatokban bukkantak fel. A majorság fejlődő birkaállománya nyújtott számukra biztos megélhetést. A korabeli összeírás szerint az uraság Hegykőn 3000, Nagycenken 2500 birkát tartott. A megyében működő juhászok száma több százra rúgott.

A juhászatnak mint a 19. század elején hirtelen fellendülő foglalkozási ágnak köszönhető egy új kifejezési forma, a pásztorművészet kialakulása éppen ezen az északnyugat-dunántúli vidéken. Létrehozói, művelői a faragáshoz jól értő béres juhászok voltak. A gyorsan kibontakozó művészeti ág erejét bizonyítja, hogy az alkotók képesek voltak tudásukat továbbörökíteni, térben és időben kiterjeszteni.

A kutatás feltételezi, hogy idősebb Nemes Tompa István is készített pásztorművészeti tárgyakat. Fia a környéken és a Kisalföldön működő pásztorelődök hatására és az apjától örökölt kézügyesség birtokában kezdett faragni. Sokféle tárgyat készített: elmésen záródó lakatot, lánckarikát, különféle plasztikus faragványokat. Az újonnan hódító domború faragást művelte, és mint a naiv parasztfaragók, ő is a térbeli ábrázolás útját kereste.

A kiállított juhászkampó "Emlék / Tompa Pista / Varga Sándor" felirata tanúsítja, hogy barátainak, ismerőseinek is ajándékozott műveiből. Ebben az időben már neves faragó hírében állt.

A fogadalmi kép Tompa István fő műve lehet, mintegy összegzése faragótevékenységének. A keret alján olvasható szöveg szerint huszonöt éves korában, 1888-ban készítette. Nem tudhatjuk, milyen késztetés hatására ajánlotta föl alkotását 1911-ben a közeli búcsújáró hely, Márizell templomának, amiről a fotóportré mögött található, Szűz Máriának címzett imádságos levél tájékoztat. A kétféle dátum támasztja alá azt a feltételezést, hogy a rámától elváló csúcsdísz, az angyal és a karjáról lelógó apró tárgyak a templomi adakozás idején, utólag kerülhettek rá. A faragó képmását viselő lakat és a háttérben csüngő falánc a juhász korábbi, kedvelt munkáinak kicsinyített másai.

A különféle motívumokból felépített kereten valójában egy egész világkép fogalmazódik meg az alkotó foglalkozására, vallására, szülőföldjének táji adottságaira vonatkozó utalásokkal. A bárányfejek a juhászatra, a növényi elemek és a kígyó a Fertő tavi flórára/faunára vonatkoztathatók, a kétfejű osztrák császári sas és közötte a magyar címer pedig az alattvalói hűségről és a hazafias állásfoglalásról tesz tanúságot. A keret egész felépítése, elemeinek szerkesztése a templomi faragott oltárképekre emlékeztet. A tárgy értelmezésének fontos része a szakrális tartalom, a fénykép mögé rejtett, Szűz Mária áldását kérő fohász.

Az imádságot aláíró Nemes Tompa István ekkor már vendéglősként tünteti föl magát. 1905-ben apósa segítségével korcsmárosnak állt.

A keretben elhelyezett egész alakos portré szemléletesen vall a faragópásztor egyéniségéről. A fényképről egy magára sokat adó, öntudatos férfiú tekint ránk. Nemesi származását a magyaros viseletet kiegészítő, díszlánccal egybekötött mente hangsúlyozza. Kezében mestersége címerét tartja, a faragott juhászkampót. Kézírásából, a kalligrafikusan rajzolt betűkből kitűnik, hogy iskolázott, a betűvetésben jártas ember volt. Sokoldalú tehetségéről, színes egyéniségéről számos történet maradt fenn.

Nemes Tompa István számadó juhász faragványai átmenetet képviselnek két kultúra között. Jelentős alkotása a fényképkeret, amely a tárgyi világ polgárias rétegéhez sorolható, ám a rajta látható díszítőelemek a régi pásztorok motívumkincséből származnak, csakúgy mint eredeti mesterségének nélkülözhetetlen eszköze, a juhászkampó.

Juhászkampó

Hegykő, Sopron megye, 19. század vége

Néprajzi Múzeum; 5618

Faragott keretezésű fénykép/fogadalmi kép

Nagycenk, Sopron megye, 1888-1911

Máriazelli Bazilika (északi torony), Ausztria

A képet Balázs Gyula restaurálta

A kiállítási tárgyakat tartalmazó vitrin egyébként éppen a Robert Capa kiállítás előterében található. Ha arra jártok, csodáljátok meg! (Ráadásul éppen most látható a World Press sajtófotó-kiállítása is!)