Macska a házban

Tavaly májusban szegődött hozzánk egy helyes, apró, vörös cirmos cica, Potya. Azóta felnőtt kandúrrá vált, s pénteken túlesett élete első igazi nagy megrázkódtatásán, az ivartalanításon. Sokáig berzenkedtem ellene (férfiszolidaritás is van a világon - mondogattam), de egy idő után be kellett látnom, hogy muszáj túlesni rajta. Azon túl, hogy többször erősen megtépázva került ki a nála lényegesen erősebb, szomszéd kandúrral vívott csatából (egyszer kis híján a fél szeme is ráment), a szakirodalom érvei is meggyőztek.

Így lett a szigorúan udvari macskából (akit eddig sosem engedtük be a házba) egy napra és két éjszakára házi cica. Merthogy a műtét után vigyázni kell rá, nehogy baja essen, ezért aztán vasárnapig ki sem léphet a kertbe.

A műtét utáni reggelen kicsit kómásan, de főként zavarodottan ébredt. Sehogy sem értette, hogy miért nem mehet ki megszokott életterébe, és miért csak ott kószálhat, ahová eddig a lábát sem tehette be. Egy idő után azonban beletörődött a helyzetbe, s azóta lustán heverészve  tölti a napot. Még nem tudja, hogy holnap vége lesz a jó világnak...

A házban könnyebb fotózni is. A műtét és az altatás utóhatásaként kevesebbet mozog, van idő a gépet állítgatni. Aztán amikor a monitoron nagyban látom a közeli képeket, megdöbbent, hogy ez a kedves kis házi cica mennyire hasonlít a félelmetes, nagy ragadozó macskákra...