Hátam mögött a Nap

A héten hivatalos ügyben Zalaszentgróton jártam. Ha hosszabb útra megyek, mindig elviszem magammal a teljes felszerelést, most se tettem másképp (azért ez csak több, mint 500 km oda-vissza). Zala egyébként tele van gyönyörűséges tájrészlettel, csak idő, elszántság és megfelelő fények kellenek hozzá.

Nem úgy indult a nap, hogy lesz a fotózásból valami. Szürke, esős, lehangoló idő volt egész odaúton. Ám amikorra befejeztem a megbeszélést, elállt az eső, kisütött a nap, az eget pedig gyönyörű felhők díszítették. Nem is rohantam rögtön haza, kisebb kerülőt téve inkább elkanyarodtam Kehida belterülete felé.

 Ott találkoztam ezzel a "nemzeti" gémeskúttal.

A bejegyzés címének megfelelően szinte mindig a napnak háttal autóztam. Reggel nyugat felé (bár akkor a napból nem sok látszott), hazafelé pedig keletnek - miközben vadásztam a megörökítésre érdemes gyönyörű tájakra. 

A felhők ugyan nem festettek kontrasztos árnyékcsíkokat a földre, de a naposabb területek (főleg ha valamilyen növénytakaró is volt rajtuk) színes csíkokként virítottak ki a környezetükből.

Még az egyszerű fasor is látványossá vált a fények és a felhők játékától.

Útközben elrobogtam egy gémeskútnál pihenő tehéncsorda mellett. Mire felfogtam, hogy mit is láttam, már messze jártam. Ám mivel nem hagyott nyugodni a lehetőség, az első alkalmas helyen - egy nagy kereszteződés körforgalmában - visszafordultam, hogy megörökíthessem a látványt.

Zalától elbúcsúzva a Balaton mellett sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ki kellene használni ezt a nagyszerű időt a fotózásra. Ezért aztán Fonyódnál letértem az autópályáról és elindultam, hogy megkeressem a kilátót, amiről csak annyit tudtam, hogy létezik, bár féltem, hogy a tél közeledtével esetleg már zárva lesz. A kilátó hamar megmutatta magát egy domb tetején, ám még meg is kellett találni a hozzá vezető utat. Hiszen egy dombot elvileg bármilyen irányból meg lehet közelíteni, mégis, rendszerint csak egyetlen út vezet felfelé... Szerencsém volt: a főútról azonnal ráleltem a hegyre felkanyarodó útvonalra. A kilátóig azonban mégsem autóztam el, mert útközben egy remek kilátóteraszt találtam, ahonnan nagyszerű rálátás nyílt az északi partra. Született is egy több fotóból összeállított panorámakép:

A Balatontól azonban ezután sem búcsúztam el. Régi vágyam volt, hogy a kőröshegyi völgyhidat lefényképezzem, de nem tudtam, hogy honnan is nyílhat a legjobb rálátás. Mikor áthajtottam a hídon, letértem az autópályáról és találomra elindultam a Balatontól "elfelé'", Bálványos irányába. Hamarosan úgy találtam, hogy arrafelé semmi nincs. Visszafordultam. És akkor, egy hatalmas mező mellett elhaladva észrevettem a völgyhíd sziluettjét a távolban. Megálltam, és keresztülgyalogoltam a mezőn egészen addig, amíg egy szakadékszerű perem nem állta utamat. Onnan már egészen jól lehetett látni a hidat, igaz ehhez már a Canon 70-200 "messzelátóra" is szükség volt. 

Még mindig nem voltam egészen elégedett. Valahogyan alulról is kellene egy képet találni! A híd lábát végül a Szántód felé vezető út elejénél, két faluszéli házikó mellett elgyalogolva tudtam megközelíteni. A kerítés melletti szűk ösvényen két acsargó, vérszomjas fenevad dühödt csaholása kísért végig. Gyors fotózás és sietős menekülés után azonban megvolt a kép!

A délutáni fotózásnak még itt sem volt vége. A szerencse nem hagyott el. Ami ezután következett, azt viszont már az előző bejegyzésben elmeséltem.

Jó nap volt. Sok ilyen kéne még...