Úgy érzem magam, mint a Marsot meghódító asztronauta, aki a bázisról figyeli, ahogy a társai elindulnak az idegen bolygón a nagy kalandra. Az öt apró ember egyre távolabb kerül, testüket lassan felszívja a messzeség.
Egyedül maradok a vörös sivatagban.
Meddig tart a trollok átka?
Reggel az előző nap koromfekete képeivel ébredek. Félve kapcsolom be a gépet. Tegnap a Canon 17-55mm volt nálam a barlangi túrán, ezért először egy másik objektívvel próbálkozom, hátha nem is a gép volt a ludas.
Működik! Remegő kézzel feltekerem a 17-55-öt, amivel a képek 90 %-át készítettem eddig, és igen nagy szükségem lenne rá a következő napokban is. Ajkaim sosem hallott imádságokat rebegnek, jöjjön hát a második próba.
Ezzel is rendben van minden! Lehet, hogy megtört a trollok átka? Vagy csak egy figyelmeztetés volt: eddig és ne tovább?
Az előző nap sokat kivett a társaságból, így csak fél 9-kor indulunk. Bakancsom nem száradt ki az éjjel, ezért félcipőben indulok útnak és reménykedem, hogy ma talán megkímél minket az ég.
Jenő már az első nap felhívta a figyelmünket arra, hogy bár mindig előre megtervezett programunk van, útközben akkor és ott állunk meg, ahol szeretnénk. Ha bármit látunk, ami fotózásra érdemes, szóljunk, félreállunk akár az út mellett is, és annyi időt töltünk ott, amennyit szükségesnek látunk.
Már tegnap is többször éltünk a lehetőséggel, most sincs ez másképp: a tükröződések és a felhőben úszó hegyek kihagyhatatlan fotótémát ígérnek. Ráadásul Péter piros kapucnija is jól mutat a képeken.
A dolog már ránézésre is reménytelennek tűnik, Jenő rögtön fel is ajánlja Canon 50D-jét, hogy legyen mivel végigfotóznom az utat, ha már eljöttem idáig... Kezembe veszem a régi, nagy hírű masinát, de semmit nem találok rajta. Minden máshol van és másképp működik, mint ahogy megszoktam. Csinálok vele néhány képet, aztán visszaadom. Lennie kell más megoldásnak!
Csak percek múlva tudom összeszedni magam annyira, hogy eszembe jusson megvizsgálni az objektívlencsét és a szűrőket.
Minden csupa kosz, maszat és szutyok. Rájuk lehelt a troll.
A buszban végigtisztítok mindent a Lenspennel, de még napokig árgus szemekkel vizslatom a fotókat: biztos, hogy csak ez volt a baj?
Trollok fala
Az újabb megterhelést ígérő hegymászásra mindenki vállalkozik, Miklós és Éva is - csak én nem. Már az előző este egy nagyobb dózist nyomtam magamba a fájdalomcsillapítókból (Miklós orvosi felügyelete mellett), s úgy gondolom, hogy ha pihentetni nem is tudom a térdemet, de egy ilyen megterheléssel azért még várok egy kicsit.
Egyébként is: ki kell engesztelnem a trollokat.
A kocsinál maradok. Körbefotózom a tájat, és figyelem, ahogy sorban érkeznek az autók, a legkülönfélébb korú és felszereltségű utasokkal. Van, aki csak futócipőt visel, mások komoly hegymászó-felszerelést aggatnak magukra. A vége azonban ugyanaz: eltűnnek a sziklás ösvény ölelésében mind.
Rajtam kívül már csak egy öreg hölgy marad a síkon, valahol távolabb álldogál botokra támaszkodva.
A többiek a hegyet hódítják, miénk a völgy.
Fjordok ölelésében
Megnézem Miklós képeit a Trollok faláról, tudni szeretném, mit vesztettem azzal, hogy kihagytam a túrát. Szép a látvány onnan fentről, de vigasztalom magam, hogy lesz még mit megörökítenem...
Miklós egyébként keményen tartja magát: nem szabad nevetni, köhögni és nagy lélegzetet venni - mondja. Semmit, ami a rekeszizmot tornáztatja, és akkor minden rendben van. El is hinném, ha nem látnám, hogy azért szedi a fájdalomcsillapítókat...
A kora délutáni órák a fjordok ölelésében telnek. Norvégia nyugati partját át- meg átszabják a fjordok csipkéi, elkerülni sem lehet őket - nem mintha bárki is szívesen kihagyná ezt a látványt. Az ország keleti határa 2.500 km, a nyugati pedig a fjordok cikkcakkjai miatt elképzelhetetlenül hosszú: 25.000 km! Az egyenlítő hosszának 60 %-a...
A Rauma folyó partján autózunk végig, s megállunk, ahol fotózásra érdemes helyet vélünk felfedezni. Tükröződések, hegyek, sziklák, vízesések... A helykiválasztásban Laci a legaktívabb, de Éva is felélénkül, amikor egy kis temető mellett haladunk el. Nem csak a sok fejfa, de a barnára festett fából épített kápolna (vagy ravatalozó) is kínálja magát.
Feltekeredünk a kanyargós utakra, a hegyek közé. A táj egészen futurisztikus. Az erdőhatár felett vagyunk, itt már kopár a vidék, a sziklákat vörös, sárga és zöld aljnövényzet borítja. Színes cserjék, fehér zuzmók és tarka lápok világa tárul elénk. A magasabb növények hiányát elképesztően harsány színekkel pótolja a természet.
Ez a vidék a fjell.
Megállunk egy jellegzetes pontján, és Laci nagy sietve elvonul makrózni. Nekem ehhez nincs felszerelésem, így aztán a 70-200-zal, tág rekesszel próbálok becserkészni néhány sosem látott, furcsa fehér virágot. Mintha szakállát tépdesné a Télapó... Miklós a növény nevét is a tudja: ez a gyapjúsás.
Hálát adok a kihajtható LCD-nek és Live View funkciónak: nem kell lehasalnom, ahogy Éva teszi kicsit odébb, elég leguggolni és földközelbe helyezni a gépet. Még ebből a pozícióból sem egyszerű a felkászálódás...
Sokáig bóklászunk, nehéz betelni a Fossafjell sosem látott, sajátos színkompozícióival. És Péter piros kapucnija még mindig jól mutat.
Máma már nem hasad tovább
A szállásra visszatérve Jenő kihirdeti a másnapi programot: 7 órakor elhagyjuk a Rödvenfjord kempingjét, hogy 200 kilométert autózva a szárazföld felé vegyük az irányt. Lassan tehát vége a fjordok fotózásának, igaz búcsúzóul még meglátogatjuk az egyik legnevezetesebbet, a Geirangert.
Az esti órák a cipők szárításával telnek el, a hegyi lápokban ugyanis egy óvatlan lépéssel sikerült a félcipőt is eláztatnom. Szerencsére Éva hozott hajszárítót, azzal próbálom kiűzni a nedvességet a lábbelikből. Több menetes művelet, mert hamar túlmelegszik és kikapcsol. Meg kell várni, amíg lehűl, és lehet kezdeni elölről.
Vacsorára mindenki bedobja, amije van: Péter virslit főz, Miklóssal zacskós levest készítünk. Ez az első alkalom, hogy meleget eszünk, amióta itt vagyunk. Elkészítjük a következő napi reggelit és ebédet is, ami 3 szendvicset jelent. A kenyér ugyan tegnapi, de sebaj, holnapra már tegnapelőttivé nemesedik. A napközbeni étkezésre nem pazarolunk sok időt: a már kialakult rendszer szerint általában a buszban eszünk.
Összecsomagolunk, lefekszünk és nem kell sok idő, hogy a fjord altatója egy másik világba ringasson minket.
Álmomból kiűzöm a trollokat.
__________________________________________________________________________
Következik:
9. NORVÉGIA - 4. nap
Eddig történt:
7. NORVÉGIA - 2. nap
6. NORVÉGIA - 1. nap
5. NORVÉGIA - az utazás
4. NORVÉGIA - a program
3. NORVÉGIA - az előkészületek II.
2. NORVÉGIA - az előkészületek I.
1. NORVÉGIA - az álom indul
6 megjegyzés:
Gyönyörű táj gyönyörű képek. Örülök hogy megbékéltek a trollok. :-)
2015. október 14. 8:04Én is örültem :) Vigyázni kell velük nagyon!
2015. október 15. 7:32Látom minden jóra fordult, gyönyörűek a képek. Nehéz kedvencet választani, de a 2,3,4,5 mégis a legszebb szerintem.
2015. október 21. 10:26Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy minden rendben van a géppel. Elég zajosaknak tűnnek a képek, és életlenebbek, mint ahogy megszoktam. Itthon kell majd egy rendes tesztet csinálnom, hogy teljesen biztos lehessek a dolgomban...
2015. október 21. 17:07A napokban fejeztem be Andy Weir: A marsi című könyvének az olvasását. Azért ott egy picit messzebb mentek el a társak. Konkrétan elhagyták a bolygót. No, de viccet félretéve..
2015. december 24. 0:14Gyönyörű a táj, a fények és a tükröződések. Miklós előtt pedig le a kalappal!
A táj volt olyan, amiről a kietlen, vörös bolygó jutott eszembe. Szeretem a sci-fit, de az említett könyvet még nem olvastam. Kaptam egy ötletet, köszönöm :)
2015. december 25. 11:58Megjegyzés küldése