"Parlamenti séta"

Idézőjelbe tettem a címet, mert sajnos szó sincs arról, hogy a körülnézhettem volna Parlamentben.

Másfél éve történt, hogy készítettem néhány fotót a Batthyány tér közeléből még a Canon G10-zel a Lánchíd-Citadella duóról és a Parlament épületéről.

Úgy gondoltam, hogy - immáron kicsit jobb technikával felvértezve - újra elkészítem a képeket. Az egyik este kivártam a kék órát, és megcsináltam a (baloldali) beköszönő fotót. A Parlamentet azonban már nem volt kedvem ugyanúgy lefényképezni, mint tavaly. Valami mást szerettem volna csinálni. Végül ez a két kép lett belőle:

Keresztelő - tanulságokkal és kérdésekkel

Életem első olyan keresztelőjén vettem részt, amelyen fényképeztem is. Persze nem mint hivatalos fotós - olyan nem is volt. Vendég voltam csupán, de megkértem a szülőket, hogy hadd fotózzak, amihez szerencsére örömmel hozzájárultak.

Elsősorban azt szerettem volna kipróbálni, milyen is az, amikor élesben (még ha nem is megrendelésre) kell egy ilyen fontos eseményt megörökíteni. Lehetőleg úgy, hogy nem maradjak le semmiről, legyen emlék minden fontos momentumról, beleértve az olyan természetes kötelezettségeket is, mint a meghívottak megörökítése. Arról is szerettem volna tapasztalatot szerezni, hogy milyen technikát követelnek a templomban uralkodó fényviszonyok (bár nyilván mindegyik templom más és más), hogyan lehet (és kell) alkalmazkodni a gyenge megvilágítás melletti, viszonylag gyorsan lezajló esemény körülményeihez.

A fotózáshoz először is engedélyt kértem a paptól, aki csaknem kinevetett, mondván, hogy annyit fényképezek, amennyit csak akarok. Hálából megtartóztattam magam, és hogy minél kevesebbet zavarkodjak, vakut nagyon ritkán, csak a távoli és a csoportképeknél használtam (na jó, igazából ezt eredetileg is így terveztem, már csak azért is, mert a rokonok ezt kérték). Elsősorban a 17-55-re számítottam f/2,8-on, de a fényviszonyok miatt sokszor ez sem volt elég, és ilyenkor nagyon hasznosnak bizonyult a 85 mm-es, amit leginkább 2,2 rekesszel használtam. Ezért aztán külön figyelembe vettem a komponáláskor, hogy az eredmény kis mélységélességű lesz. Még így is 1/30-1/50 záridővel fotóztam, amiről úgy gondoltam, hogy még a bemozdulás határát jelentheti. Mindezt ISO 800-on. Kicsit féltem, hogy zajosak lesznek a képek (még nem nagyon kellett ilyen magas érzékenységen fotóznom), de a zajosodás végül egészen kezelhető mértékű lett. Mint utólag kiderült, az éleséggel nagyon a határon mozogtam, több kép is elszállt a bemozdulás miatt. Ez bizony egy megrendelésre készülő munkánál már nem megengedhető... (Nem mintha erre nagyon utaznék, de a technikai megoldás érdekel.) A fényerő végére értem (az 1,8-at egy ilyen eseménynél már nagyon tágnak találnám, ami nagyon leszűkítené a lehetőségeket) a Canon 450D pedig 1600 ISO-nál már nagyon zajos. Mégiscsak legyen vaku?... De a rokonok  kifejezetten kérték, hogy a baba szemébe ne vakuzzak. Érthető. De mi a megoldás? Érdekelne a tapasztaltabbak véleménye!

Amire egyáltalán nem számítottam, az a szűk tér. A keresztelőt ugyanis a szentélyben tartották, ahol a pap mögött rögtön ott meredezett a fal, előtte alig egy méterre pedig már a szülők és keresztszülők ültek a gyerekeikkel. Ez nagyon családiassá és kellemes hangulatúvá tette az eseményt, csak éppen alig tudtam megfelelő távolságot és nézőpontot találni a fényképezéshez. Valami vagy valaki mindig belelógott a képbe, illetve esetenként úgy találtam, hogy túl közel vagyok a témához (a 85 mm-essel különösen). Bizony eszembe jutott, hogy milyen jó is lenne az a régi 50mm f/1,8...! Így hát készült jó pár egészen közeli (és természetesen kis mélységélességű)  kép.

A keresztelő után a szülők lakásában folytattam a "lövöldözést", s bár a fényviszonyok ott sokkal megengedőbbek voltak, leginkább valamiféle makacsságból ott sem vakuztam. Jó pár képet el is vesztettem miatta... Mert hiába a stabilizátor a 17-55-ben, amivel még az 1/25 idő is kitartható, ha odafigyel az ember, azt nem vettem számításba, hogy ha a fényképezőgép stabil is, a fotózás alanya nem az. Mozog az istenadta - ha gyerek, akkor meg különösen.

Mindezek ellenére nem vagyok elégedetlen, született jónéhány elfogadható kép. Az eseményről tulajdonképpen minden megörökítésre került. A termésből sajnos csak kevés képet mutathatok meg, mert túl sok embertől kéne engedélyt kérnem a közléshez. (Az atya fotózásra adott engedélyét ugyanakkor kissé tág értelmezésben kezelem...) De azért  álljon itt néhány kép ízelítőként a keresztelőn és a szülőknél készült termésből, tanulságképpen az exif-adatokkal:

 

Ecce homo - egy montázs születése

Amikor kitettem a képet az oldalra, nem volt időm írni hozzá, csak idebiggyesztettem és kész. Pedig néhány szóban a születéséről is említést akartam tenni... 

A kép alapját az oszlopokkal határolt tér adja, ami a kis fával és a mögötte lévő vízzel együtt a magyarországi Velencén készült, egész pontosan a Velence Resort & Spa hotel külső strandján. A kép atmoszféráját nézve ez elég furcsán hangzik - pedig ez valóban egy strand részlete, a háttérben a tó befagyott vizével. A kép bal alsó sarkában van egy sötét folt, ami nem más, mint az éppen ott fürdőzők köpenye és törülközője :-) - az oszlopsor mindkét oldalán ugyanis egy-egy medence van.

Amikor ott jártam, rögtön megtetszett a komor, ókori hangulatot idéző oszlopsor, hátérben az elég csenevész kis  fával. A fürdő egyik belső medencéjéből ugyanis ez a kép tárult elénk:

A látvány persze elég steril és semmit mondó, még akkor is, ha hozzáképzelem a texturát (ami a legtöbb montázsnál manapság már szinte elengedhetetlen kellék). A földön kuporgó alak gondolata elég hamar adta magát (a fotóját később már kifejezetten ehhez a montázshoz készítettem), így a tartalom és a hozzá tartozó cím is gyorsan megvolt. Már csak egy megfelelő kompozíciós elrendezésre, és néhány apró kiegészítő kellékre volt szükség: egy holdra és egy napra. A nap a kész képen nem tűnik fel, inkább csak hangulati elem a fa mögött látható körív formájában.

A képnek van egy természetes tükörszimmetriája (szimmetriatengelye a fa), ezt némileg feloldandó a kuporgó alakot és a holdat a bal alsó és jobb felső sarok átlójának ellentétes oldalán helyeztem el. Mint utólag ráébredtem, ez a "boldog átló", aminek használata azonban egyáltalán nem volt tudatos: a szemem egyszerűen ezt kívánta. Pedig elméletileg a másik átló jobban kifejezné az ember szánalmas helyzetét, mégis... inkább így hagytam. Az emberalak nincs  aranymetszésben a képen, a meglévő térszerkezetben inkább a fa melletti a pozíciót találtam megfelelőnek, amelyhez ráadásul vezeti a szemet a lefolyók rácsának vonala (talán ezért is kívánkozott erre az oldalra az emberalak).

A képelemek elhelyezése után egy kicsit besötétítettem az eget Color Efex Pro segítségével a Graduated Filters alkalmazásával (megjegyzem: remek kis program, ami a Photoshop alá telepíthető).  Majd következett a játék az alábbi texturával:

A színes texturát két rétegben helyeztem a kép fölé:
5 % Color Burn (ami elsősorban a széleket sötétíti)
16 % Multiply (ami az egész képet komorabbá teszi).

Majd ezután két deszaturált (fekete-fehér) textura-réteg következett:
35 % Overlay (amitől az egész textura "élni kezd")
17 % Pin Light (kifejezetten az ég sötétítésére).

A kész kép szemcsézettségét és erős kontrasztját a Topaz Adjust  program Vibrance nevű filterének használatával értem el (a Topáz nem olyan sokoldalú, mint az előbbi program, inkább kicsit extrém hatások létrehozására jó). Mivel a képet fekete-fehérben álmodtam meg, ezért következett egy ff-konverzió, és ezzel el is készült a montázs.

Érdekeségképpen felteszek egy képet az oszlopsor jobb oldalán lévő medencéről, amit szintén megdolgoztam kissé, mert megtetszett a medencét határoló betonfalak és tükörképük sejtelmessége. Ez a kép persze még nincs kész... és így még nem jó. Megakadtam vele. Akár az is lehet, hogy torzó marad...

Esetleg jöhetnek az ötletek :-)

Frissítés (2011.05.28.): Nagy örömmel jelentem, hogy mindkét kép (az utóbbi kicsit jobban átdolgozva) bekerült a The Worldwide Photography Gala Awards  Best Shot 2011 (A legjobb felvétel, 2011) pályázatának válogatásába. A fenti "torzó" végül ilyen lett:

A blog - ráncfelvarrás alapfokon

Amikor az ember nem tud kedvenc időtöltésével foglalkozni, akkor nekiáll valami pótcselekvés révén mégiscsak közelebb kerülni hozzá.

Valószínűleg akkor sem volt szó másról, amikor nekiálltam a blogomon változtatni. Nagy szükség nem volt rá, de jól esett. Az eredményt láthatjátok. Azok kedvéért, akik most tévednek ide először, a mellékelt képen bemutatom a régi formátumot. 

Valójában nem tettem mást, csak kicseréltem a fejlécet. A legfőbb bajom az volt az eredetivel, hogy kicsit rövidebb volt a kelleténél. Ha szélesebbre húznám, akkor torzulna a kép, vagy a méretarányok megtartása esetén túl nagy lenne (túl magas).

Az új fejléchez választott megoldás jól ismert és - fotós blog lévén - kézenfekvő is: fotókból raktam össze. Érdekes feladat volt. Melyeket válasszam a képeim közül? Mert vannak ezeknél jobb fotóim is, amelyek azonban nem elég látványosak, színesek, figyelemfelhívók. Persze mindegy a magyarázat, az eredmény a lényeg - végül ezek mellett döntöttem. Ez a fejléc egyébként nagy rugalmasságot ad a jövőre nézve, mert bármikor, bármelyik képet kicserélhetem másikra. Ez pedig végtelen időkig lehetőséget biztosít a játszadozásra!

Ha már a blog kinézeténél tartunk, hadd nézzek vissza kicsit a kezdetekre... Annak idején ugyanis sokat szöszöltem a megfelelő sablon kiválasztásával, több ok miatt is:

• mivel abszolút grafomán vagyok, és több szöveget gyártok a többségnél (természetesen csak fotós blogokról beszélek), fontosnak tartottam, hogy a bejegyzések felülete nagy (széles) legyen. Sok sablont a kisebb képernyőkre gondolva elég keskenyre terveztek, és ezekben éppen a szövegterület a kicsi, ezért ezek számomra mind kiestek.
• kéthasábos blogot kerestem, mert bár a három- és többhasábosok szépek, de megint csak kevés helyet hagynak magának a blogbejegyzés területének.
• világos alapon sötét legyen a szöveg. Nagyon szépek és elegánsak a fekete alapú blogok, sőt, a legtöbb esetben a fotók is sokkal szebbek sötét háttéren. Csak éppen a szöveget nehezebb olvasni. Újságoknál gyakran olvasatlanul lapozom tovább a fényes, fekete lapokra írt cikkeket. Szemrontóak és bántóan vibrálnak (a fekete-sárga kombinációt különösen utálom). Képernyőn szerencsére nem ennyire borzasztó a dolog, a sötét hátterek nem riasztanak el attól, hogy mások (sokkal szebb) blogjait olvasgassam, ám mivel a sajátomat nem csak olvasom, de írom is, a kényelmesebb megoldásnál akartam maradni.
• ami a legnehezebb volt: olyan blogformátumot találni, amelynél alapállapotban részletek láthatók az utolsó néhány bejegyzésből, lehetőleg egy-egy bélyegképpel, tehát nem a legutolsó bejegyzés teljes szövege (ahogyan a legtöbb blogban), vagyis azonnal egy kis ízelítőt kínál a blog tartalmából. Vannak ezek között olyanok is, amelyek csak a bélyegképeket mutatják, a hozzájuk tartozó szöveget nem, vagy csak akkor, ha a képre rámutatunk az egérrel. De ilyen blogsablonokból bizony nem nagy a választék.

Végül ezt találtam. Kicsit alakítgattam rajta, formálgattam, a hátterét megbuheráltam, és most a fejlécet is kicseréltem. Nem lesz szépségdíjas, az biztos.

De azért érdekelne: nektek hogy tetszik?

Lányok a parkban 2.

Egy 4 perces videó a kastélyparkban készült fotókkal...

Lányok a parkban 1.

Gödöllői barátaink lányai: Dia, Niki és Mónika nem először szerepelnek a blogbejegyzéseim között. Már az egyik legelső írás is róluk szólt tavaly januárban, amelyet hamarosan egy újabb követett. Ezúttal is a Három Gráciáról lesz szó...