10. NORVÉGIA - 5. nap

Jenő és a három béna kacsa: ez a délelőtti csapatösszetétel. Péter gyomorrontásra panaszkodik, így a táborban marad, Laci pedig makrózni szeretne a kemping környékén.  Így végül csak négyen indulunk a fjordkerülő útra.

Nincs előre eltervezett program: megyünk, amerre látunk - ez a terv. Nem lehet rossz irányba tévedni: mindenhol a víz és a hegyek kínálják magukat.

Ahol a kakas is trollból van

Egy kollégám mesélte, hogy a barátai részt vettek egy kéthetes norvég hajótúrán, amely során fjordról fjordra vezetett az út. Az első napokban mindenki el volt halva a látványtól, a fjordok csodáitól, a vízben tükröződő hegyek képétől, a mindenhonnan csordogáló vízesésektől. Ám néhány nap múlva már alig akartak kinézni a korláton: egy újabb fjord? Szép, persze, de olyan, mint a másik.

Valahogy így érzem magam én is, amikor a délelőtti autóútra elindulunk. Az egyik oldalunkon víz, a másikon hegyek, s a két látványt összecsomózza a tükröződés. Mégsincs benne semmi különös, láttunk már ennél szebbet is... Egyébként is, rossz irányból süt a nap!

Jenőn semmi nem múlik. Megfordulunk, mondja, megkerüljük az öblöt, hogy jobb legyen a megvilágítás. 

A fjord vizét nézegetve az jut eszembe, hogy ha egy piros csónakot találnánk, mindjárt színesebb lenne a látvány. Mintha csak a gondolataimban olvasna, Éva megszólal: Piros csónakot akarok! Keressetek nekem egy piros csónakot!

Piros csónak nincs, de azért megállunk a túloldalon. A távoli hegyek álomszerű, szinte hajnali fényben fürdenek, csak a felhők mögül elővillanó nap és a víz csillogása árulja el, hogy előrehaladottabb az idő. A másik irányban felhők úsznak a hegyek lába előtti vízen, s bár ez a látvány itt elég gyakori, engem még mindig ámulattal tölt el. 

Visszafelé Jenő egy trollt ábrázoló szélkakast fedez fel az egyik háztetőn, hát gyorsan megállunk a kisvárosban.

Megroggyant térdemmel mindig nehezen megy a kikászálódás a kocsi hátsó üléséről, Éva többször is kisegít. Egyszer elsütöm régi viccemet: "Éva! Ha te nem lennél!... De jó lenne!" Megmérgesedik, és még órák múlva is emlegeti, milyen piszok vagyok.

Fotózás közben a hátizsákom egyik rekeszéből előcsúszik az első napon elveszettnek hitt objektívkupakom, s örömmel adom vissza Jenőnek a kölcsönpéldányt.

Szétszéledünk egy jó órára, és közben csak úgy mellékesen újra észrevesszük a romlatlan táj szépségeit.

Gleccserjárat

A gleccser valami hideg, északi dolog - nagyjából ennyi tudunk róla. Nagy jégtömbök csúsznak valami tóba, az éghajlatváltozás hatására azonban elolvad az egész, mi lesz veled, emberiség!

Túravezetőnk nem hagy minket ilyen tudatlanságban. Mindig azzal kezdi a napot, hogy a programunkban szereplő látnivalókhoz összegyűjtött ismereteit megosztja velünk. Képeket, ábrákat mutat és részletesen elmeséli, amit tudni érdemes.

Kiokosodunk gleccser-ügyben is. A gleccser a hóhatár feletti csapadékból képződő jégtömeg, amely olvadáspontjának csökkenésével folytonosan változtatja az alakját, miközben lassú csúszómozgást végez. Megismétlődően megfagyó majd elolvadó rétegei eleinte fehér színűek, majd a szakaszos felhalmozódás és a jégmozgás nyomása következtében felveszik jellegzetes kékeszöld színüket. A jégbe kerülő és a jéggel együtt mozgó kőhulladékokból hatalmas kősáncok, morénák képződnek. A megolvadt víztömeg a gleccser alján egy tóban gyűlik össze és gleccserpatakként folyik tovább.

Ennél persze lényegesen részletesebb a beszámoló, hallunk a firmről és a gleccser rétegeinek fizikai viselkedéséről is, de a lényeg úgyis a látvány, amelyben hamarosan részünk lesz.

Jenő elmondja, hogy évekkel ezelőtt a gleccser jégtömege még beleért a tóba, de a felmelegedés miatt az alsó rész elolvadt, és azóta is évről évre nő a jégtömeg összehúzódása.

Péter a délutáni, különlegesnek ígérkező utazást sem vállalja, így nélküle vágunk az útnak. A Jostedal Nemzeti Parkban található Briksdal-gleccserhez tartunk, amely a Briksdalsbrevatnet nevű tóba csúszik. A Jostedal gleccservidék egyébként Európa legnagyobb összefüggő jégmezője.

Már túl vagyunk az igazi turistaszezonon (ezért maradtunk le a második napon Eiskendalen szép vízeséséről), de a gleccsert még mindig sokan látogatják. Talán ennek köszönhetjük, hogy működik még a kisautó, ami a bejárattól felvisz minket a magasabban fekvő, 700 méterre lévő gleccserhez. A kis járgányt - aminek mi más lehetne a helyi neve, mint trollautó, - egy csinos norvég kislány vezeti. Az enyhe emelkedőn lassan döcögünk felfelé, Jenő meg is kérdezi: megtoljuk?

Fotózáshoz nem túl jók a fényviszonyok: a hegyek (és a gleccser) egyik fele napban fürdik, a másik oldalon árnyék uralkodik. Lacival felállítjuk állványainkat, és várunk, hogy az árnyék elvonuljon a gleccser jégmezejéről. Találgatjuk, hogy vajon mennyi idő kell hozzá, és hogy egyáltalán eléri-e a nap a gleccser teljes felületét, vagy leárnyékolják majd a túloldali hegyek. 

Eközben (főként ázsiai) turisták jönnek-mennek. Készítenek néhány fotót a látványról és egymásról, majd elégedetten távoznak. Aztán jönnek mások, a koreográfia ugyanaz, ők mennek, mi maradunk. Egy középkorú japán férfinak feltűnik, hogy látványosan nem csinálunk semmit az állványok mellett, és nem bírja el a kíváncsiság súlyát: mire várnak? - kérdezi. Elmagyarázom, és látom rajta, hogy érti is meg nem is. Mert ugyan mi a fenének kell egy fényképért ennyit vacakolni?

Hosszú a várakozás, elunom az álldogálást. Állványt bontok, és elindulok más nézőpontot keresni. A tó egyik szélén találok egy sziklás részt, ahol a magasra torlódott kövek között éppen rálátni a távoli jégmezőre. Üggyel-bajjal felmászom a sziklákra, és készítek egy "ablakos" fotót. Hanyagul letámasztott állványom közben kétszer is feldől, szerencsére nem esik nagy baja, de azért látszanak rajta a kövekkel való találkozás nyomai. Ez is egy emlék Norvégiából. 

Közben a többiek is előkeverednek a gleccser aljából, és Jenő a kezembe tuszkolja f/2,8-as fényerejű Canon 70-200-asát, próbáljam csak ki. Akkora, mint egy kisebb ágyú, és épp olyan nehéz is. Lövök vele néhány képet, ha már megkaptam, de nem változik meg a véleményem: nagyon szépen rajzol, profi darab, de nem vágyom rá. A saját f/4-es fényerejű változatom nekem éppen elég. A súlya is.

Egy óra is eltelik talán, mire az árnyék úgy ahogy elvonul a gleccserről, de a hegy oldalán azért súlyos teherként ott marad még így is. Lacival elkészítjük képeinket, majd egy kicsit odébb hurcolkodom, és lefotózom a gleccsert egy gúlába rakott kőhalommal is az előtérben. Tele van velük a tópart - a turisták emelnek emléket saját ittlétüknek. Sok helyen látni ilyeneket Norvégiában, és nem is mutatnak rosszul...

Lefelé már gyalog  megyünk, de többször is megállunk a látványos zuhatagok mellett, amelyekkel a környező hegyekből lezúduló víz  kíséri utunkat.

 

Vadat és halat

Estére hatalmas vacsorakészítésbe fogunk: garnélarák, lazac és jávorszarvas lesz a menü. Beszállok a krumplipucolásba, Miklós hagymát pirít, Jenő sörrel látja el a társaságot. Éva és Miklós jó másfél óráig süt-főz, sürgölődik a jól felszerelt konyhában.

Megterítünk. Megisszuk Miklós whiskey-jének maradékát (az enyém már korábban elfogyott), megküzdünk a garnélák páncéljával, élvezzük a szánkban szétomló lazacfilé ízét és kíváncsian kóstoljuk a jávorszarvas pogácsát, amihez Jenő még áfonyalekvárt is tálal. Meg is botránkozik, amikor megkockáztatom, hogy ez a hús tökéletes hamburger-alapanyag lehetne.

Borozunk, sörözünk, élvezzük a napok óta nélkülözött igazi étel ízét és elégedetten szögezzük le, hogy fejenként 50 koronából (1.500 Ft) fejedelmien megvacsoráztunk. Egy kiló kenyér és két liter víz ára ez - bizony, itt mások az árarányok, mint nálunk.

A vacsora végeztével a társaság váratlanul egy Toblerone-tortát varázsol elő, rajta 6 gyertyával és eléneklik a Happy birthday-t - így ünneplik meg közelgő 60 éves születésnapomat. Össze kell szednem magam, hogy elérzékenyülésem ne legyen nagyon látványos...

A bőséges vacsora megteszi hatását: az éjszaka alatt hárman is felkeressük a mellékhelyiséget, ami a szobánkkal szemközt, mindössze egy lépésnyire van: vagyis minden áthallatszik. Persze nem csak te hallod a többieket, hanem ők is téged. Hiába, az intimitás nem a túra része.

Az éjszaka betakar, a hajnal pedig country-zene formájában érkezik Jenő telefonjáról fél 6-kor.

De ez már a következő nap története...

__________________________________________________________________________

Következik:

11. NORVÉGIA - 6. nap 

Eddig történt: 

9. NORVÉGIA - 4. nap  

8. NORVÉGIA - 3. nap  

7. NORVÉGIA - 2. nap 

6. NORVÉGIA - 1. nap  

5. NORVÉGIA - az utazás 

4. NORVÉGIA - a program 

3. NORVÉGIA - az előkészületek II. 

2. NORVÉGIA - az előkészületek I. 

1. NORVÉGIA - az álom indul