Photoshopolt, cropos, topon és társaik

Az előző bejegyzés címe elindított bennem egy gondolatsort, amit nem tudok magamban tartani. Pedig csak részben kapcsolódik magához a fényképezéshez, valójában a helyesírás "speciálisan fotós" problémáiról lesz szó. Nem vagyok különösebben képzett anyanyelvünk nyelvtanából, de azért nincsenek nagy gondjaim a magyar helyesírással. Sokszor tapasztalom viszont, hogy többeknek az egyszerű egybe- és különírási kérdések is  komoly nehézséget okoznak, hát még ha idegen szavak is kerülnek a képbe! Márpedig a fotósoknak - sokszor csak megfelelő magyar változat híján - óhatatlanul használniuk kell néhány idegen kifejezést.

Itt van például mindjárt a Photoshop, amelynek toldalékolását maga az ördög kerítette körbe! Mert azt, hogy Photoshoppal, nyilván mindenki jól használja, két p-vel (hiszen megszoktuk, hogy a -val toldalék első betűje - teljes hasonulással -  p-vé alakul). Ám hajlamosak vagyunk ezt a két p-t olyan helyekre is odabiggyeszteni, ahol pedig semmi keresnivalójuk nincs. Mint például a "Photoshoppolt" (helyesen:  photoshopolt) vagy a  "Photoshoppos" (helyesen: photoshopos) alakokban, amelyeket ráadásul kis p-vel kell írni, hiszen ezek már nem tulajdonnevek. (Az előző bejegyzés címében a "Photoshopos csalás" kifejezés írásmódja is hibás, ott is a kisbetűs írásmód lenne a helyes.)

Hasonló gondjaink vannak az egyéb p-végű idegen szavakkal: cropos váz helyett gyakran írjuk  azt, hogy "croppos váz". A crop szó és az őt követő toldalék közé ugyan hogy kerül be még egy p? Hiszen egy p-vel írjuk a lap-lapos (pl. százlapos nyomtatótálca) szavainkat is, miért lenne ez másképp a cropnál vagy a Photoshopnál?

Nem fotós szakkifejezés ugyan, de ugyanúgy tőrt döf a szívembe a "toppon vagyok" kifejezés. Itt ugyan mit keres a második p? Topon vagyok!

Vagyis:

photoshopolt      NEM pedig      Photoshoppolt

photoshopos      NEM pedig      Photoshoppos

cropos váz      NEM pedig      croppos váz

topon vagyok     NEM pedig      toppon vagyok

A fentieket szerintem nem nehéz megemészteni. Ám tény, hogy a magyar helyesírás bizonyos szabályait csak nyelvészek képesek megérteni és alkalmazni. Az egybe- és különírás szabályai között is vannak olyanok, amelyeken egy normál gondolkodású ember csak csóválja a fejét, például hogy miért kell a nyitva tartás-t külön, a nyitvatartási idő-t pedig egybeírni. (Persze a szabályt el tudjuk olvasni, de a szabályokat mi alkotjuk, miért ne lehetnet másképp?)  Helyesírási szabályzatunk sajnos sokszor nem túlságosan felhasználóbarát (és nem pedig "felhasználó barát", ami egy olyan egyházi személyt jelent, aki valamit - például az ismereteit - felhasználva egybeírja azt, hogy felhasználóbarát).

Ezért aztán sokaknak komoly gondokat okoz a különírás-egybeírás problémája, még csak idegen szó sem kell hozzá. Nagy szeretettel írjuk külön az olyan szóösszetételeket, mint a "bőr lágyítás" (helyesen: bőrlágyítás) vagy a "bőr simítás" (helyesen: bőrsimítás). Persze a birtokos szerkezeteket, mint a bőr lágyítása vagy a  bőr simítása külön kell írni, de az egyszerű összetett szavakat írjuk csak egybe:

bőrlágyítás      NEM pedig      bőr lágyítás

És reménykedjünk abban, hogy végül is a bőrrel több problémánk nem lesz, legalábbis nem kerülünk a bőrgyógyász keze közé (akiről már biztosan tudjuk, hogy nem "bőr gyógyász").

Csak azt nem értem, hogy ha a legalábbis egybeírandó, akkor miért kell különírnunk azt, hogy végül is!