5. NORVÉGIA - az utazás

Oslo repülőterén lassan vánszorog az idő. 8 óra tétlen várakozás vizsgáztatja türelmünket, a következő járat csak ezt követően repít el majd minket Trondheimbe. Reggel ott találkozunk túravezetőnkkel, Horváth Jenővel és az utolsóként csatlakozott, számunkra még ismeretlen résztvevővel, Péterrel. 

Éva, Laci és Miklós társaságában (akiket még Budapesten ismertettem össze egymással Ferihegyen) bevackolódunk méretes csomaghegyeink közé egy nyugodtnak tűnő, kellemes sarokba. Elmúlt éjfél.

Mielőtt végleg elmegyek

Már az utat megelőző készülődés sem volt izgalommentes. A Norwegian Airlines max. 20 kg-os feladható csomagsúlya nehéz feladat elé állítja a hosszú túrára utazókat. A biztonság kedvéért próbamérlegelést tartunk a fürdőszobai mérlegen: 86 kiló vagyok csomag nélkül, 22 kg-mal több, ha a sporttáska és a bőrönd keresztezéséből született hatalmas utazótáskával együtt mérlegelek. 

Ez így nem lesz jó. Kikerül néhány ruhadarab és pár konzerv, de még mindig 21 kg a teher. Meglepetéssel tapasztalom, milyen nehézséget jelent annak a fránya 1 kg-nak a ledolgozása - ekkor értem meg a fogyókúrázók szenvedését... A repülőtéri mérlegelés végül 19,7 kg-ot mutat, s engem a világcsúcsot futó atlétaváltók büszkesége feszít: megcsináltuk! 

A becsekkolást végző hölgy közli, hogy bár Trondheimig utazunk, Oslóban fel kell vennünk a csomagjaikat, és át kell vinnünk a vámon - csak ezután adhatjuk fel a következő  járatra.

Csak egy tánc volt

Túl vagyunk az első repülőúton, s már nincs más dolgunk, mint az oslói repülőtéren múlatni az időt. Megpróbálok szundítani egy kicsit. Nem könnyű feladat, mert egy latin temperamentumú reptéri munkás előttünk korzózik föl és alá, s mobiltelefonnal a fülén torkaszakadtából ordít. Mintegy fél órán keresztül. Azon morfondírozom, hogy vajon mi lehet az, amit csak ennyi idő alatt lehet megbeszélni, ráadásul úgy, hogy a másik fél szóhoz sem jut. Egy valódi monodrámát hallunk, ez nem kétséges, színpadon talán még sikere is lehetne. Mi viszont inkább aludni szeretnénk.

Amikor emberünk végre eltűnik a színről, egy takarítógép csúszik be a porondra. Fedélzetén egy sötétebb bőrű alkalmazott ül, aki masinájával méltóságteljes keringőt lejt székeink előtt. Ritmikus nyekergés kíséri a táncot. Szerencsére csak 3 perces a produkció, bár némi szünet múlva - nyilván a nagy sikerre való tekintettel - megismétli az előadást.

Végre csend lesz. Persze nem az az igazi, néma, süket csend, hiszen a hatalmas kaptár zsong az emberdarazsak zajától, de végül is ez csak egy altatódal az eddigiekhez képest.

Elalszom.

Ami elromolhat, az el is romlik

A kipihent emberek frissességével ébredek. Mellettem Éva és Laci kókadozik - nekik nem sikerült megszabadulniuk a színpadi előadás hatásától, le se hunyták a szemüket. Miklós eltűnt, őt ismerve magányos kandúrként kódorog valahol. Unalmamban Évát ijesztgetem. Ha elvesznek a csomagok, akkor a kézipoggyászban lévő ruházattal kell végigcsinálni a tíznapos programot - riogatom. 

Éva riog. Elégedetten nyugtázom: jó a hallgatóság. 

Laci és Éva kisvártatva felemelkednek helyükről, hogy huszonegyedszerre is felfedezzenek valamit a repülőtér látványosságai közül, amire eddig valahogy még nem sikerült rátalálniuk.

Unatkozom. Nézegetem a bőröndömre ragasztott cetlit: erre már nyilván nem lesz szükség, hiszen a trondheimi járathoz kapok egy másikat. Letépem és kidobom - ezzel is múlik az idő. Rosszul tettem, mondja Laci, amikor visszatér, ez a csomagjegy egészen Trondheimig szólt. Nézzem csak meg az övét, Budapest-Oslo-Trondheim, ez áll a cetlin. Próbálom az eldobott csomagjegyet kihalászni a kukából, de az egy derék norvég darab. Zárt fémdoboz, keskeny nyílással az oldalán: vissza nem adja, amit egyszer már elnyelt.

Miklós előkerül, és beszélgetés közben valahogy kiderül, hogy Laciék járata 7.10-kor indul, míg a miénk csak 8 órakor. Hát ez hogy lehet? Hiszen a Cinto megírta, melyik járattal utazzunk, hogy téveszthettük el? Laci erősködik, hogy én rontottam el a foglalást, s hajlok rá, hogy igazat adjak neki, bár fogalmam sincs, miért. 

Talán ki tudjuk cserélni a jegyeket, hogy együtt utazhassunk.

A kapu zárva

Laciék elindulnak járatukhoz, mi meg a Norwegian Airlines pultját célozzuk meg Miklóssal. Előadom bánatomat, a csomagjegyet, a járatcserét. A hölgy segítőkész. Hosszas konzíliumot tart egy másik kisasszonnyal, majd repes az örömtől: van megoldás! Fizessünk 250 eurót és már meg is kaphatjuk új beszállókártyáinkat! Mivel "low fare", azaz olcsó, de vissza nem váltható jegyeket vettünk, sajnos nincs más lehetőség. 

Miklóssal minden tanakodást mellőzve úgy döntünk, hogy várjon csak ránk a társaság 50 percet Trondheimben! Legalább megismerik egymást.

Így viszont rengeteg időnk maradt. Még csak 6 óra, a beszállókapu pedig 7.30-kor nyit. Feladjuk a csomagokat (minden gond nélkül új cédulát kapok), majd beülünk egy kávézóba, kényelmesen megreggelizünk és megbeszéljük az élet legfontosabb dolgait. 7.33-kor eszmélünk csak rá, hogy mennyire elment az idő. Hiába no, sok megoldásra váró feladat létezik e világon... Gyorsan veszünk még egy-egy vizet - erre Trondheimben már nemigen lesz idő, ugyanakkor egész nap utazni fogunk - majd elindulunk a kapu felé. Úgy hisszük, itt van a szomszédban valahol.

Tévedtünk. Kiderül, hogy a 19A a repülőtér egy távoli részén, a világ elől csaknem elzárt, rejtett karjában leledzik, elérhetetlenül távol. Megszaporázzuk lépéseinket. Az egyik elektromos kijelzőn a járatunk mellett azt olvassuk: The gate is closed, azaz a kapu zárva. Máris? Az hogy lehet? 

Légzésünk szapora, szívünk dübörög, s kavarog bennem a gondolat, hogy a belföldi járat olyan, mint a busz vagy a vonat. Aki késik, lemarad.

Lábunk alatt a szőnyegen felirat jelzi: még 7 perc! Mihez képest? Honnan tudja a szőnyeg, hogy hová tartunk?

A folyosó elforduló karjának távoli csücskében megpillantjuk a gépünket: a Norwegian Airlines piros orra eltéveszthetetlen.  Ám elérhetetlennek tűnik a messzeség. A feliratok felvilágosítanak, hogy a 19-es kapuból nem csak A-jelű van, hanem B,C,D,E,F,G,H is! És természetesen a miénk van a legmesszebb. 

Már loholunk.

Végül 7.55-re berontunk a 19A várótermébe, ahol egy lélek sincs már. Egyetlen légikisasszony árválkodik a pultnál, aki megvető pillantással terel minket az elektromos beléptetőhöz. Elfoglaljuk helyünket a gépen, és már halljuk is a stewardess hangját: Boarding is complete.

Norvégia, jövünk!

__________________________________________________________________________

Következik:

6. NORVÉGIA - 1. nap 

Eddig történt:

4. NORVÉGIA - a program 

3. NORVÉGIA - az előkészületek II. 

2. NORVÉGIA - az előkészületek I. 

1. NORVÉGIA - az álom indul