Portrék - 2016

2016. utolsó bejegyzéseként gyorsan összedobtam egy videót az év során készült portrékból. Lehetne kicsit jobban összeszedett, de idő híján csak ennyire futotta. 

A hossza nem egészen 3 perc (mivel megtartóztattam magam és kihagytam belőle a családi vonatkozású - unokák és duókák - képeket).

Unokák és Duókák 4.

Lehet, hogy ez lesz az év utolsó bejegyzése. És mivel ilyenkor a családi eseményeken kívül nemigen történik más (vagy ha történne, azzal elbánnak az olyan nem várt események, mint a betegség), legyenek újra az unokák. 

Noel nemrég lett 3 éves,  ráadásul szintén nemrégen volt karácsony: ilyenkor mindig születnek új fotók. Ezekből jön most egy kis ízelítő. 

Noel ezek többségén kicsit komolyabb, mint általában lenni szokott, de mit tegyünk: ez a válogatás most éppen ilyenre sikerült...

Unokák és Duókák 3.

Félix 1 éves lett, ennek alkalmából elég sok fotó készült róla és persze a családról is. 

Ebből következik egy apró kis ízelítő. 

Mivel a képek otthon, nagyobb előkészület nélkül születtek (vagyis hatalmas rendetlenség közepette, ahogy az két apró gyermek környezetében szokásos), utólag néhány fotó hátterét kicseréltem. (Mert hát a Photoshop az amatőrök stúdiója.)

Unokák és Duókák 2.

Unokáimról, Noelről és Félixről régen volt már bejegyzés, épp ideje, hogy pótoljam e hiányosságot (még akkor is, ha ez másnak nyilván nem jelent akkora örömet, mint nagyszülőként nekem).

Hétvégén Noellel kiszabadultunk egy kicsit a természetbe, s ilyenkor több lehetőség nyílik a fotózásra, mint a szűk beltérben. Természetes hát, hogy új képek születtek róla.

Őszi portrék - Trautmann Laurával

A werkfotók után (végre) jöjjenek az igaziak. 

Kicsit izgultunk, hogy a hideg napok után hol találunk egyáltalán némi őszt a városban, olyat, ami nem csak az avarban létezik, hanem a növények levelein is, végül úgy döntöttünk, hogy a Vérmezőn próbálkozunk. Nem biztos, hogy jól tettük... lehet, hogy jobban jártunk volna a mindig sok lehetőséget kínáló Népligettel - de ezt már sosem tudjuk meg.

Az ősz ugyanis nagyrészt már elvesztette pompáját, s nagyon kellett keresgélnünk a helyeket, ahol színes háttérrel fotózhattunk.

Dermesztő, szinte téli hideg volt, ezért Laura végig kabátban maradt, egy-két fotó erejéig vált csak meg tőle. A kabát nélküli képek viszont sajnos kissé életlenre sikerültek, így nem dolgoztam ki őket. Helyettük néhány kiegészítővel (sál, kendő) próbáltuk változatosabbra varázsolni az eredményt.

Őszi portrék - Trautmann Laurával (werk)

Laurával őszi portréfotózást terveztünk a hétvégére, amelyhez megpróbáltunk sminkest is keresni a facebook egyik szakmai csoportjában. Örömünkre Kovács Gabi hamar jelentkezett a munkára. Javaslatára megkerestem Viniczai Sárát, aki fodrászként szintén vállalta a közreműködést a TFCD-fotózásban.

Így már csaknem teljes stábbal vághattunk neki a munkának (mint fotózás közben kiderült, egy stylist még jól jött volna a csapatba).

Mind a smink, mind a frizura csodálatos lett - ilyen profi előkészítéssel még sosem indulhattam el fotózásra: köszönet érte a résztvevőknek! 

Portréfotózás - Villás Brigitta

Brigivel fotóztunk már egyszer, csaknem két évvel ezelőtt. Akkor egy véletlenen múlt, hogy a kamera elé állt (az utolsó pillanatban ugrott be a modell helyett, aki lemondta), ezúttal viszont megterveztük a találkozót. 

Két év nagy idő, ezalatt Brigi levágatta hosszú haját, még a színét is megváltoztatta.

Ezúttal őszi portrékat készítettünk a Városliget fái között.

Gyerekfotózás - Bence

A hétvégén Gyömrőre voltam hivatalos Adrienn és Ákos kisfiának, Bencének fotózására.

Adrienn egy kedves kis tisztást nézett ki a horgásztó mellett, amely nagyon jó terepnek bizonyult. Az időjárással is szerencsénk volt, enyhén felhős, kellemes idő volt, könnyen kezelhető, szórt fényekkel.

A szülők néhány játékkal is készültek a fotózásra, Bence pedig ideális alanynak bizonyult. Egy csöppet sem volt bizalmatlan az új jövevénnyel (velem) szemben, jókedvűen, vidáman viselte a fényképezést.

Unokák és Duókák 1.

Első unokámat, Noelt, születése óta agyonfotózom, ami normális reakció egy hobbifotós nagypapától. Kisebbik unokám, Félix (akit második gyerekként csak Duókának hívunk), viszont elég mostoha ezen a téren (is), mint a kisöcsik általában. Nemrég viszont úgy gondoltam, hogy már ő is "megérett" egy komolyabb fényképezésre.

Annál is inkább, mivel két éve, nagyjából ugyanebben a korban Noelről is készítettem egy sorozatot, eljött hát az idő, hogy elhanyagolt Duókánkról is készüljön néhány kép.

A megszűnt Picasa helyett: Zonerama

A Picasa megszüntetése többünket kellemetlenül érintett, jómagam elátkoztam érte a Google-t. Ami a fotóalbumokból megmaradt és amit a szolgáltató helyette alkotott, számomra használhatatlan. Sokkal rosszabb, mint az elődje volt, amely hosszú évek alatt kialakított, átgondolt és jól használható felületet kínált. 

Elhatároztam, hogy elköltöztetem sok éve gyűjtögetett fotóalbumaimat valahova máshová. 

Igen ám, de hová? Sok ingyenes fotótár létezik az interneten, sőt a felhőalapú szolgáltatásokkal ezek köre tovább is bővült, mégsem volt könnyű olyan tárhelyet találni, amely megfelelt az igényeimnek.

Végül azért sikerült: a megoldás a Zonerama lett (zonerama.com), amely megfelelő felületet mellett korlátlan tárhelyet kínál.

Az Adria gyöngye: Dubrovnik

Nemrégen Dubrovnikban töltöttünk egy hosszú hétvégét. Régi álmom vált valóra e gyönyörű város meglátogatásával, amely éppen elég messze van ahhoz, hogy az ember meggondolja, nekivágjon-e autóval, de nem elég messze, hogy el is rettenjen tőle.

A 940 km-es út nagy részét autópályán kell megtenni, csupán az utolsó 80 km vezet kanyargós tengerparti utakon.

Az odavezető út egyik érdekessége, hogy Dubrovnik előtt mintegy 60 km-rel az utazó belép Bosznia-Hercegovinába, majd 10 km múlva már el is hagyja és újra Horvátországban folytatja útját. Horvátországot ugyanis a tenger partjánál e rövid helyen kettévágja a másik állam. Be- és kilépéskor útlevél- és vámellenőrzés következik, igaz, nem túl komoly, gyorsan megy a sor, de hogy illő módon álljunk a dologhoz, néha félreállítanak egy-egy kocsit.

Bosznia-Hercegovina

A wikipédián minden lényeges tudnivaló megtalálható Dubrovnikról, ezért azokat nem részletezem. Talán csak az hiányzik, hogy Verne híres regényének, a Sándor Mátyásnak nagy része is ebben a városban - régi nevén Raguzában - játszódik.

Dubrovnik hangulatos óvárosát egy 2 km hosszú városfal veszi körbe, amely természetesen kötelező program minden turistának bár csak belépőjeggyel látogatható. A bástyákkal szabdalt fal helyenként olyan keskeny, hogy csak libasorban lehet menni, ezért egyirányú közlekedést írtak elő.

Nagyon meleg volt, jócskán 30 fok fölött, ami éppen a városfal megmászásánál jelentette a legnagyobb kihívást. De hát persze van annyi sör, amennyivel ez is elviselhető... még ha 1.600 Ft is egy korsó!

Az óváros látnivalói mellett kihagyhatatlan a zöld paradicsom: Lokrum szigete, valamint a 400 m magasságban lévő Imperial erődöt célzó, 800 m hosszú kötélpályás lanovka (zárt kabinos libegő) is, mindössze 5 perces menetidejével. A fenti látvány természetesen kiköveteli magának a panorámafotók készítését...

Az óvároson kívüli részeken elfogadható árú, szép és tiszta apartmanok bérelhetők, amelyek tökéletesen megfelelnek egy turistának. Fölösleges a központban megszállni aranyért, mert a városban könnyű közlekedni - feltéve, hogy nem autót akar használni az ember, mert parkolóhelyet az óváros közelében nem lehet találni. Ennek tudatában mi eleve buszközlekedésre rendezkedtünk be, ami nemcsak hogy jó megoldás, de olcsó is, a napijegy kevesebb, mint egy sör ára!

Lehet, hogy csak magyarként meglepetés, de a városban  m i n d e n k i  beszélt angolul: nemcsak a buszvezető, de még a peremvárosi trafikos is!

Noel és a szénabálák

Noel unokám a héten utazás közben rácsodálkozott a szántóföldeken álldogáló szénabálákra, és kitalálta, hogy Napóka (ez vagyok én) fényképezze le őt valamikor egy ilyen bálának a tetején.

Ma reggel felkerekedett a család, hogy Noel ötletét megvalósítsa (ami nem a szülői gyengeség megnyilvánulása, egyszerűen örültünk, hogy végre hagyja magát fotózni a gyerek).

Bulgária, Napospart

Idei nyaralásunk helyszínéül Bulgáriát választottuk. Kicsit tartottunk ugyan a balkáni és a szoc. kultúra örökségétől, de mivel a felkapottabb európai tengerparti üdülések rizikósak (vagy túl drágák) voltak, végül emellett döntöttünk.

Nem bántuk meg, mert bár talán egészen enyhén szerényebbek voltak a körülmények, tengerparti úti célnál az ember nemcsak a víz közelségét fizeti meg, hanem a garantált jó időt is, ebben pedig nem volt hiány.

A Napospart egyike a legnépszerűbb bolgár nyaralóhelyeknek. Hosszan elhúzódó homokos strandjai vannak, amelyeket kissé túlságosan is ki akartak használni a bolgárok. A 8 kilométeres partszakasz borzasztóan túlzsúfolt, tele van egymás szájába épített szállodákkal, az utak olyan szűkek, hogy a busz alig tud ellavírozni bennük. Ennél fogva persze nagy a nyüzsgés, rengeteg az ember, és ahogy hallottuk, a szállodák többségében is nagy a sorban állás a lifteknél és az éttermekben. 

Mi ebből szerencsére semmit nem tapasztaltunk, mert szállodánk az üdülőövezet szélére épült, családias, barátságos környezetben.

A nagy beépítettség miatt a kikötők kivételével gyakorlatilag sehol nem lehet parti sétányt találni, ahol beülhetnénk egy vendéglőbe a tengert bámulni egy ital társaságában. Ilyenek ugyanis nincsenek.

A Napospart egybeépült a világörökség részét képező kis félszigettel, Neszebárral, amit sajnos szintén feláldoztak a turizmus oltárán. A régi, ódon, hangulatos faházak utcaszintjét mindenhol butikok, bazárok tömegei uralják. A látvány még így is kellemes, de ha a Hanza-városok gyönyörűen karbantartott és stílusidegen elemeket messze űző faházaira gondolok, akkor azért óriási a különbség. Az idegenvezető ismertetője szerint Neszebáron a legnagyobb az egy főre eső templomok száma a világon - s ez akár így is lehet, mert valóban minden utcasarkon találni egyet.

Végső soron jó szívvel tudom ajánlani Bulgáriát mindenkinek azzal, hogy döntés előtt érdemes a szokásosnál alaposabban körüljárni a szálloda-kérdést.

Neszebár

Hosszú fények éjszakája

Június 23-án 21 óra tájban flashmobot rendeztek  a Gellért-hegyen "Az ezer fény éjszakája" címen az alábbi invitálással:

"Budapest szíve a Gellért-hegy. Ha este felnézel rá a rakpartról, sokszor láthatod a rengeteg vakuvillanást, ahogy a turisták a várost fényképezik a Citadella tövéből. Innen jött az ötlet, hogy világítsuk ki az egész hegyet egy kis időre!

Ha van kedved, gyere fel a hegyre, hozd a fényképeződ, és kattints egy képet a rakpart felé! Ha nincs géped, vagy inkább a túloldalról vennél részt, gyere ki a Duna pesti partjára, és nézd, ahogy pár percig úgy világít a hegy, mint egy csillagszóró!" (gk.lka.hu/budaflash/index.html)

Ez is Budapest

Nemrég az Országos Onkológiai Intézetben jártam beteglátogatáson. Sosem öröm az ilyen esemény, éppen ezért némileg szentségtörésnek éreztem, de intézet egyes épületrészei olyan szépek, hogy nem tudtam a táskámban hagyni a fényképezőgépet. 

A 4. emeleti ablakból gyönyörű panoráma nyílt a budai várra és környékére, ráadásul a kevésbé ismert (igaz, kevésbé is mutatós) oldaláról, így azt is megörökítettem.

Tánc

Mónika (aki a Táncművészeti Főiskola 2. éves hallgatója) nemrégen egy táncprodukció filmforgatására hívott el Esztergomba.

A Hátrahagyva c. darabot - amelyet egy barátnő tragikus története ihletett - Mónika alkotta és koreografálta, saját zenéjét is ő zongorázta fel egy stúdióban.

Öt táncos lány vett még részt a produkcióban: Alexandra, Blanka, Eszter, Piroska és Regina (a teljes stáblista a bejegyzés végén lévő filmben látható).

A forgatás helyszínéül egy kisrepülőgép-hangárt szemeltek ki, amelyben egész nap tartott a felvétel.

Érdekes lehetőség volt a videózás fényképezése. A werkfotókon kívül valamelyest belekóstolhattam a táncfotózásba és persze a spontán portrék is kínálták magukat. Kellett ugyan egy-két óra, mire a lányok megszokták a jelenlétemet, de utána már kevésbé zavartatták magukat miattam. A táncfotózásnál különösen kellett ügyelnem arra, hogy ne kerüljek a kamera látókörébe, nehogy tönkretegyem a stáb munkáját.

Némi büszkeséggel konstatáltam, hogy a filmet Canon EOS 6D-vel veszik fel, ami a videórendszerét az általam is használt 70D-ből örökölte.  

A hangárban nem volt túl sok fény, de azért lehetett fotózni (a felvétel alatt vakuhasználatról természetesen szó sem lehetett). Ám egyszer csak jött egy másfél órás időszak, amikor minden igyekezetem ellenére az összes képem életlen lett. Nem értettem a dolgot. A 70D-nek igen jó fókuszrendszere van, sokkal rosszabb körülményekkel is megbirkózott már, különben is: ha addig sikerültek a képek, akkor utána miért nem? Végül arra a következtetésre jutottam, hogy csak az új (elvileg eredeti Canon) akksi lehet a ludas, amit nemrégen vettem (elvileg újonnan) kéz alatt, és nem sokkal korábban tettem bele a gépbe. Látszólag rendben volt a töltöttsége és mégis... amint kicseréltem egy másikra, rögtön helyreállt a rend, s gond nélkül fotózhattam tovább. Addigra viszont sajnos jó néhány kép tönkrement. A tapasztalat: akkut csak boltból!

A kb. 2,5 perces videoklip készítését nagyon komolyan vette a stáb. Reggel 9-től délután 5-ig tartó munkával még csak az első 1,5 perc anyaga került megörökítésre, a további 1 perc forgatása a következő helyszínre maradt. A hangárból átköltözött a csapat a szomszédos szálloda befejezetlen tetőterébe, ahol késő estig folytatódott a felvétel. Ezen már sajnos nem tudtam részt venni, de legalább hasznossá tehettem magam: négy lányt - akik az utolsó részben már nem szerepeltek a filmben - elfuvaroztam Budapestre.

Hétvége Krems környékén

Az elmúlt hétvégét Ákos barátomnál töltöttem Ausztriában, aki Kremsben dolgozik és csak hétvégékre jár haza. A ragyogó nyárias időt kihasználva nagy kirándulást tettünk a környező városkákban, amelyek a Duna láncára felfűzött gyöngyszemekként büszkén várják a látogatókat. 

Meglátogattuk Aggstein és Dürnstein várait, Artstetten kastélyát, Weißenkirchen in der Wachau templomát, majd a végén megpihentünk Krems újonnan megnyílt Hofbräuhaus sörözőjének kertjében.

Blanka - színesben

A fekete-fehér képek után jöjjenek a színesek.

Ezeken látszik igazán, hogy Blankát milyen szép piros ruhába öltöztették a szülei. A szobát is berendezték játékokkal és lufikkal, igaz a kislány nemigen akart a szépen előkészítette terepen maradni. Igazi gyerekként izgett-mozgott, folyton elmászkált valahová (úgyhogy még az élességállítás is egy külön feladat volt - persze ezt már megszoktam Noel unokám fotózásai során).

A ház előtti kertben kezdtük a fotózást, ahova természetesen a család kis fehér kutyusa, Lucky is elkísért minket.

Blanka - fekete-fehérben

Két héttel ezelőtt Klemi és Feri egyéves kislányát, Blankát fényképeztem. A fotózást a szabadban kezdtük, de a legjobb képek a lakásban készültek, amikor Blanka már feloldódott, és megbarátkozott velem is.

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, ezért két posztot is készítek belőlük: most a fekete-fehér változatokat mutatom be, legközelebb pedig a színes képek jönnek.

Superman és Superbaby

Repcés portrék Virággal

Két héttel ezelőtt úgy döntöttünk Virággal, hogy megpróbálkozunk egy Kistarcsa-közeli repcetáblában a portréfotózással. Akárcsak tavaly, most is vittem magammal egy kis konyhai létrát, hogy magasabbról fotózva a modell teljes alakja mögé tudjam varázsolni a sárga hátteret. Persze nem minden beállítást lehet (és érdemes) fentről fotózni, így születtek más perspektívájú képek is. Sőt, a kedvenceim végül nem is az igazi, sárga repcés fotók lettek...

Elég erős napsütés és még erősebb szél akadályozta a munkát. Ellenfényben, vakuderítéssel dolgoztunk. (Természetesebb lett volna derítőlapot használni, de sajnos nem volt segítségem, aki tartsa.) Próbáltunk úgy helyezkedni, hogy elkerüljük a kiégést, de nem mindig sikerült: a karokon bizony látszik néhol a nap nyoma (ez ellen is védhetett volna egy derítőlap). Még nagyobb gondot jelentett, hogy Virág hosszú haját minduntalan az arcába fújta a megvadult szél, s emiatt sajnos sok kép kiesett a válogatásnál.

Alig több, mint egy órát küzdöttünk az elemekkel, aztán feladtuk a további próbálkozást. Reméltük, hogy azért így is sikerült néhány használható fotót összehozni...

Tavaszköszöntő Mónikával

Végre színesedik a természet, lehet újra a szabadban portrézni! A fákon ugyan még csak mutatóban vannak levelek itt-ott, de azért ez már nem a komor, szürke tél. A mindenfelé sárgálló aranyesőbokrok megragadták a fantáziámat, s arra gondoltam, milyen jó lenne néhány portrét készíteni ezekkel a rikító hátterekkel! Felvetettem Mónikának egy hétvégi fotózás ötletét, aki nagy örömömre rögtön ráállt a dologra.

Szentendrei séta

Szentendre unikum a hazai városok között, hangulata és kisugárzása a mediterrán városokét idézi, igazi hazai ízekkel fűszerezve. Nem véletlenül olyan népszerű a honi és a külföldi látogatók körében egyaránt.

Elég régen jártam már e lakóhelyemtől nem is olyan távoli településen, ami elég általános dolog: a messzi helyekre nagy igyekezettel próbálunk eljutni, elhanyagolva a közeli, arra érdemes látnivalókat. Persze Szentendre azért nem igazán tartozik az elfelejtett helyek közé, hiszen sokszor jártam már ott.

Egy képem a Digitális Fotómagazinban

Örömömre újabb fotóm került be a Digitális Fotómagazin rendszeresen meghirdetett pályázatainak legújabb válogatott anyagába, s így a 2016. március-április havi újság képei közé.

Ezúttal az "Épületbelsők" volt a pályázat témája.

A bekerült kép az  Árkád címet viseli, s Kos szigetén készült Canon Powershot G10 kompakt géppel, erős napsütésben. A fából készült árkád rácsos szerkezetű mennyezetén átsütő nap kontúros árnyékai jellegzetes absztrakt hatást keltenek, amely fekete-fehérben konverzióban még jobban érvényesül.

Nagyon szeretem ezt a képet, amely számomra jól mutatja, hogy szerényebb technikai háttér mellett is lehet érdekes fotókat alkotni.

Palace

Az elmúlt hétvégét Hévízen töltöttük a Palace Hotelben. Először jártunk ebben a szállodában, s az épület vonalai és ívei gyorsan fotózásra csábítottak.

Az utolsó két kép ugyan tavaly készült (látszik a lombokon is, amelyek az idén még váratnak magukra), de ha már Hévíz, akkor felidézem őket újból.