Arcok és emberek - Krakkó

2011. október 8., szombat

Lengyelországi utunk során nem csak a tájat fényképeztem, hanem az embereket is. Próbáltam megragadni az érdekesebb életképeket és arcokat. Ezek közül néhány már szerepelt az előző bejegyzésekben, de azért maradt még pár.

Tájak és városok - Zakopane

2011. október 6., csütörtök

Az előző bejegyzésben meséltem lengyelországi utunkról, amelynek azonban csak a második állomásáról készült fotókat mutattam be: a krakkói képeket.  Pedig  Zakopane volt az első állomáshely, amelyről méltatlan lenne teljesen megfeledkezni.

A téli üdülőhely nagyon kívánatos látnivaló így nyár végén is, tele is volt turistákkal annak ellenére, hogy Krakkóval ellentétben itt nem fogadott kegyeibe minket az időjárás istene. Hideg volt, köd és sötét.. Ennek ellenére, mint mindenki, akit erre vetett jó sorsa, természetesen mi is felmentünk a hegyre a függővasúttal (amit itt Gubalowkának hívnak), és megcsodáltuk a környező hegyek panorámáját. Sokat sétáltunk a főutcán is, ami tele van élettel, különösen estefelé, és természetesen megkóstoltuk a híres füstölt juhsajtot (na jó, én nem, de a többiek mind). Megcsodáltuk a fekvő ember formájú hegyet, amelynek "szájából" jól láthatóan egy kereszt emelkedik az ég felé - ha éppen nem burkolják sűrű felhők.

A város lenyűgözi a látogatót nyüzsgésével, egyedi faházaival, sokszínűségével és sok-sok apró részlettel, amelyeket igyekeztem a fotókon is megörökíteni.












Tájak és városok - Krakkó

2011. szeptember 28., szerda

Néhány napja Lengyelországban töltöttünk egy hosszú hétvégét - Zakopane és Krakkó: mindössze ennyi volt a program.

Nagy meglepetést okozott, hogy a téli üdülőhelyként ismert Zakopanéban milyen hatalmas tömeg nyüzsgött. Most jártam ott először és magával ragadó helynek találtam. Ám engem mégis sokkal inkább izgatott Krakkó, amelynek óvárosa nem is okozott csalódást: igazi gyöngyszem!

Eldobott babák

2011. augusztus 31., szerda

A Kopaszi gáton sétálgattunk az egyik hétvégén, ahol egy játszótéren megpillantottam az otthagyott babákat. Olyan árvák és szerencsétlenek voltak, muszáj volt lefényképezni őket...

Ezüst glamour

2011. augusztus 24., szerda

A múlt héten ismét egy workshopon vettem részt, amelyet a Fotózz Klub rendezett Ezüst glamour néven Csuha Pál vezényletével .

Sosem fotóztam még műteremben, ezért volt számomra érdekes az esemény.

A téma Pali egyik korábbi munkájának ötletén alapult: a stúdió egyik sarkát beborították ezüst fóliával, és magát a modellt is fóliába öltöztették. Persze nem kell túl nagy ruházatra gondolni, csak egy csík a derékra, egy másik a mellre. Ám ezek a csíkok is gyakran elhasználódtak, és többször cserélni kellett őket. A fotózás végén meg csak egy monokini maradt belőlük.

A modell Verbovszki Barbara volt.

Portréfotózás - modell: Zámbó Petra

2011. augusztus 22., hétfő

Ezúttal nem (a szinte már szokásosnak mondható) TFCD-fotózáson vettem részt, Petrával ugyanis családi kapcsolatokon keresztül ismerkedtem meg. Magát a fotózást is Dávid fiam és felesége Zita találta ki és szervezte meg Baján. A fiataloknak ezen túlmenően is sokat köszönhetek, mivel a 2,5 órás esemény alatt végig a segítségemre voltak.

Petra alaposan felkészült a fotózásra: hozott magával jó néhány váltás ruhát, cipőt, sálat, kendőt, kalapot, napszemüveget, sőt még egy buborékfújót is.

Elkészítettük a kötelező egész- és félalakos portrékat is, de a változatos eredményhez sokat segített a "stáb" jókedvű és kreatív ötletelése. Ehhez nagyszerű partner volt a gyönyörű és dekoratív Petra is, aki mindent bevállalt, amit kitaláltunk, így aztán sokféle kép születhetett a glamourtól egészen a (majdnem) punkig. Az eredményből egy kis ízelítő: 

Fashion & Budapest by Night - még egy kép

2011. augusztus 13., szombat

A Budapest & Fashion by Night nevű workshopon elég sok fotót készítettem, de mivel nagyon hasonlók voltak, mind témában, mind minőségben, csak néhányukat dolgoztam fel. Az egyik modelltől, Georginától azonban kaptam nemrég egy levelet, amelyben kérte, hogy küldjek még néhányat a termésből. Ezért aztán nekiláttam az utómunkának, hogy bővítsem a "portfóliót". Az egyik képet kicsit megöregítettem némi texturával - a lányok beállása valahogy erre ingerelt. Olyan, mintha valami háttérkép előtt állnának: pedig amit látunk, az maga Budapest.





Városligeti ez meg az

2011. augusztus 11., csütörtök

Portréfotózások előtt - ha tehetem -,  tartok egy kis szemlét a tervezett helyszínen. A legutóbbi előtt is bóklásztam egy kicsit a Városligetben, s mint ahogy lenni szokott, néhány próbafelvétel ekkor is született. Ezek közül emeltem ki néhányat, amelyek hangulata talán visszaad valamit a reggel nyugalmából...




Tájak és városok - képeslapok a Bükk vidékéről

2011. augusztus 8., hétfő

A múlt héten hivatalos ügyben a Bükki Nemzeti Park környékén jártam, és kollégámmal  - aki szerencsére hozzám hasonló fotóbolond - meg-megálltunk egy kis fényképezésre. 

Mindössze két helyszínen szállítunk ki a kocsiból: Dédestapolcsányban (ahol már jártam korábban) és a Bélkő lábánál, a Lak-völgyi tónál.

 

2009 ·TiSza by TNB