Tavaly írtam egy bejegyzést Kata és Ákos esküvőjéről. Nemrégiben a lányaikat, Laurát és Lilit fotóztam Ikladon. A nagyobbik lány, Laura születésnapjára voltunk hivatalosak rokoni minőségben, és én természetesen magammal vittem a fotós felszerelést is. Nem követtem el azt a hibát, mint az esküvő alkalmával, amikor csak a kompakt volt nálam, mert akármilyen jó kis gép is az a Canon G10, portréfotózásra nem igazán alkalmas. És én fentem a fogam egy kis portrézásra... Így aztán - bár megörökítettem a születésnapi eseményt is -, számomra a nap fénypontja az volt, amikor a két lányt kicsábítottam a szabadba egy kis fényképezésre.
Az elmúlt héten gyakran ködösek voltak a reggelek. És ha valahol köd van, akkor Bábolna - ahol időnként megfordulok -, biztosan nem maradhat ki belőle. Így volt ez a legutóbb is.
Az elmúlt hétvégét Tengelicen töltöttük az Orchidea Hotelben. A szálló parkja olyan volt, mint egy kis botanikus kert: gyönyörű fákkal és bokrokkal, amelyek csodás őszi színekben pompáztak. A parkot ráadásul egy hangulatos csónakázó- és horgásztó is díszítette kis szigettel és a szigetre vezető fahíddal - egyszóval csupa olyasmivel, ami fotózásra ingerel...
A Wikimédia és az Indafotó közös fotópályázatot hirdetett, amelyen magyarországi műemlékek fotóival lehetett pályázni. Nagy örömömre két fotómat is beválogatták a 30 legjobb közé:
Hollókő Nógrád megye - és az ország - egyik legkülönlegesebb települése. Az egyetlen falunk, amely a világörökség része, és ha szavazni lehetne róla, én bizony a legbájosabb település címét is odaadnám. Annak ellenére, hogy zsákfalu (vagyis nem lehet keresztülmenni rajta: az odavezető és kivezető út ugyanaz), mindig rengeteg a látogató. Nem is csoda: alig 100 km-re van a fővárostól, s egyedi szépségű házai és utcácskái mellett még egy várral is büszkélkedhet, amely ráadásul a legépebben megmaradt végvárunk egyike. Az Ófaluban félszáz védett, műemléki épület található, mindegyik a palóc népi építészet gyönyörű példája. Ráadásul annak ellenére, hogy a falu olyan, mint egy múzeum, a házak nagy részét még lakják is. Hat múzeum azért valóban van a településen (Posta-, Falu-, Baba-, Erdészeti Múzeum, valamint Szövő- és Tájház). A falu jelképe a zsindelyes, fatornyos kis római katolikus templom, amelynek tornya egyetlen szög felhasználása nélkül készült.
Lengyelországi fotózásomat jelentősen meghatározta, hogy a kiránduláson barátainkkal: a Három Gráciával és szüleikkel együtt vettünk részt. Ez pedig kihagyhatatlan lehetőséget jelentett arra, hogy a lányokat vég nélkül fotózhassam. Nem tudtak elmenekülni ugyanis :-)
Lengyelországi utunk során nem csak a tájat fényképeztem, hanem az embereket is. Próbáltam megragadni az érdekesebb életképeket és arcokat. Ezek közül néhány már szerepelt az előző bejegyzésekben, de azért maradt még pár.
Az előző bejegyzésben meséltem lengyelországi utunkról, amelynek azonban csak a második állomásáról készült fotókat mutattam be: a krakkói képeket. Pedig Zakopane volt az első állomáshely, amelyről méltatlan lenne teljesen megfeledkezni. A téli üdülőhely nagyon kívánatos látnivaló így nyár végén is, tele is volt turistákkal annak ellenére, hogy Krakkóval ellentétben itt nem fogadott kegyeibe minket az időjárás istene. Hideg volt, köd és sötét.. Ennek ellenére, mint mindenki, akit erre vetett jó sorsa, természetesen mi is felmentünk a hegyre a függővasúttal (amit itt Gubalowkának hívnak), és megcsodáltuk a környező hegyek panorámáját. Sokat sétáltunk a főutcán is, ami tele van élettel, különösen estefelé, és természetesen megkóstoltuk a híres füstölt juhsajtot (na jó, én nem, de a többiek mind). Megcsodáltuk a fekvő ember formájú hegyet, amelynek "szájából" jól láthatóan egy kereszt emelkedik az ég felé - ha éppen nem burkolják sűrű felhők.
A város lenyűgözi a látogatót nyüzsgésével, egyedi faházaival, sokszínűségével és sok-sok apró részlettel, amelyeket igyekeztem a fotókon is megörökíteni.
Néhány napja Lengyelországban töltöttünk egy hosszú hétvégét - Zakopane és Krakkó: mindössze ennyi volt a program.
Nagy meglepetést okozott, hogy a téli üdülőhelyként ismert Zakopanéban milyen hatalmas tömeg nyüzsgött. Most jártam ott először és magával ragadó helynek találtam. Ám engem mégis sokkal inkább izgatott Krakkó, amelynek óvárosa nem is okozott csalódást: igazi gyöngyszem!
A fotózás olyan, mint a zenélés vagy a sakkozás. Tudod, hogy nem te vagy a legjobb. Lehet, hogy még csak nem is vagy jó (még ha törekszel is arra, hogy az légy). Akkor is... élvezed és csinálod. Mert fotózni muszáj.
