Palace

Az elmúlt hétvégét Hévízen töltöttük a Palace Hotelben. Először jártunk ebben a szállodában, s az épület vonalai és ívei gyorsan fotózásra csábítottak.

Az utolsó két kép ugyan tavaly készült (látszik a lombokon is, amelyek az idén még váratnak magukra), de ha már Hévíz, akkor felidézem őket újból.

Legyek én

Amikor nincs lehetőségem (időm/alkalmam) a fotózásra, előveszem a közelmúlt termését, és slideshow-t készítek belőle. 

Nem szeretem ezt a slideshow kifejezést, amelyet leginkább diavetítésként lehetne fordítani, de az nálunk egy kicsit mást jelent. A kisvideó szó talán jobban kifejezi a tartalmat, de nem utal arra, hogy fotókból készült. Ezért mindig szenvedek a fogalmazással... ki tud jobb kifejezést?

Ezúttal Mónika és Zsolt őszi képeiből készítettem egy kisvideót.

2015 - az utolsó bejegyzés

Úgy gondoltam, az idén nem csinálok összefoglalót az év fotóterméséről. Számomra 2015. legnagyobb fotós élménye a norvégiai fotóstúra volt, ezért készítettem egy néhány perces összefoglalót (slideshowt) a képekből. Mivel rengeteg fotó készült, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy csak a fekvő, 3:2 képarányú képeket tettem bele, az állók és a szélesebb fotók kimaradtak.

Norvégia - 2015

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Gyerekfotók

A közelmúltban több lehetőségem is volt gyerekfotókat készíteni. Először is ott van két éves, imádni való, gyönyörűséges unokánk, Noel. Aztán november 30-án - végtelen örömünkre - megszületett második unokánk, Félix, aki olyan nyugodt és jó baba, hogy öröm fotózni. Nem utolsósorban pedig alkalmam volt Orsi keresztlányom csodálatos kislányát, Adélt fényképezni, aki első alkalommal nyílt meg előttem, s úgy pózolt a kamera előtt, mint egy igazi kis primadonna.

Mikulás környékén Noel és Félix is piros ruhát kapott, de most csak Noelt öltöztették be a szülők. Félix csak bátyja (számára kicsit nagy méretű) sapkáját kapta meg, úgyhogy igazi "Mikulásfotózása" még várat magára (amit remélem, lesz módom a blogban is megmutatni).

Noel elegánsan felöltözött születésnapjára, s olyan volt, mint egy apró kis úriember, gyerekruhába öltözve.

Bajmóc

Szeptember közepén eltöltöttünk egy hétvégét a Nyitra partján fekvő szlovákiai Bajmócon (ottani nevén Bojnicén).

Gyönyörű várát még a 13. században a Hont-Pázmány nemzetbeli Kázmér kezdte építeni, majd Csák Máté folytatta, 1321 után pedig királyi vár lett.

Története elég kalandos: Mátyás király, Corvin János és a Szapolyaiak is birtokolták. A törökök kétszer is eredménytelenül ostromolták (1530 és 1599), Bocskainak viszont megnyitották a kapukat (1604). 1637-ben a Pálffy család tulajdonába került. A Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok csak hosszas körülzárás után tudták kapitulációra bírni (1704), majd a trencséni csatát követően a császáriak egyheti ostrom után visszafoglalták (1708).

A Pálffyak egyik legfőbb birtokközpontjukként végig karban tartották a várat, majd a 20. század elején pompás, 365 ablakos várkastéllyá varázsolták. (Forrás: wikipedia)

Mónika és Zsolt

Mónikával már többször fotóztunk együtt, ami nem is olyan különös dolog, hiszen gödöllői barátaink lányaként, a Három Grácia egyikeként elég gyakran találkozunk. 

Az egyik hétvégén elhívtam Mónikát és kedvesét, Zsoltot a gödöllői kastélyparkba. Talán az utolsó olyan alkalom volt, amikor még őszi háttérrel lehetett képeket készíteni, a természet már akkor is nagy erőkkel zabálta fel  a színeket.

Fiatalság, izzó színek, jó hangulat: egy fotózáshoz nem is kell több.

Egy képem a Digitális Fotómagazinban

A Digitális Fotómagazinban már megjelent néhányszor egy-egy fotóm a különböző pályázatok kapcsán. 

Az újságban van egy Képértékelés rovat, amely a magazin honlapjára feltöltött képekből válogat, és értékelést tesz közzé a kiválasztottakról. Kíváncsiságból néha én is feltöltök egy-egy fotót, s már kétszer is volt olyan szerencsém, hogy értékelték a képemet.

Ez most örömömre újra megtörtént. A lap 2015. november-decemberi számában Szigeti Tamás az alábbiakat írta a Debreceni absztrakt című fotómról, amely az idén áprilisban készült:

15. NORVÉGIA - Epilógus

Kilencen nyomorgunk a buszban: ennyi ember számára bizony nagyon kicsi a hely. Hárman ülünk egy sorban, a középső ülések - mint szinte minden kocsiban - keskenyebbek és ezért elég kényelmetlenek. A csomagtartó teljesen megtelt a bőröndökkel, még a kalaptartó is dugig van. A fotóstáskáknak, hátizsákoknak már nem jut hely, utazás közben mindenkinek az ölében kell tartani a felszerelését - esetleg a lába előtt a padlón, de ott inkább az uzsonnás szatyrok dülöngélnek szendvicsekkel és vízzel.

Ha ennyire tele van a busz, akkor nem csak az utazás, de a ki- és beszállás is kényelmetlen. A legrosszabb a hátsó fertály, ahonnan a középső sor szélső ülésének megdöntése után lehet csak kifurakodni a résen. Csomaggal a kézben ez még nehezebb... 

Az elöl ülők jól látnak, de hátul már elég vakon ül az ember. Nem mindegy tehát az sem, hogy kinek melyik szék jutott. Ezért aztán külön téma az ülésrend időszakonkénti megváltoztatása, hogy ne mindig ugyanazé legyen a legrosszabb vagy éppen a legjobb hely. Ez pedig az érdekellentétek miatt könnyen valódi ellentéteket szül.

Amikor az ember ilyen körülményeket kénytelen elviselni, hamarabb elfogy a türelme. Csökken a tűrőképessége, könnyebben felcsattan, kisebb dolgokon is hamarabb felhúzza magát. S egy idő után fokozódik a rosszkedv.

Így is történhetett volna...