12. NORVÉGIA - 7. nap

A pézsmatulok ott van a bokor alatt - erősködik a parkolóban az autós, akitől útbaigazítást kérünk. Előveszi fényképezőgépét, és a kijelzőn mutatja felvételét a bikáról, ahogy a távolban, a domb alján heverészik. Jenő messzelátót ragad, és néhány másodperces keresgélés után megtalálja az állatot. Nehezen akarjuk elhinni, hogy ilyen szerencsénk van, alig szálltunk ki a kocsiból és máris rátaláltunk a hőn vágyott pézsmatulokra. Gépemen már a 70-200 van, a megjelölt irányba fordítva megkeresem a bikát. Ilyen távolságból csak egy egér ugyan, de hátán fehérlő bundájával még így is kirí a környezetéből. 

Most már csak meg kell találnunk az átkelőt a folyón.

Tuloklesen

Egy 8-10 méter széles folyó állja utunkat, ami tele van kövekkel, mégsem találunk egyetlen helyet sem, ahol átlépegethetnénk a túlpartra. Jenő emlékszik rá, hogy legutóbb nem kellett messzire menniük az átkeléshez, ám hiába futkározunk fel és alá, csúszunk-mászunk a meredélyen, a folyó elrejti előlünk a lehetőséget. 

Végül az arra haladók segítségét kérjük.

Másodjára jutunk el ahhoz a férfihoz, aki a tulok lelőhelyét felfedi előttünk. Szerencsénkre még a környéket is ismeri: 200 méterrel lejjebb van a híd, amin átmehetünk a folyó fölött, mutatja. Alig akarjuk elhinni, hogy szinte a lábánál jártunk és mégsem vettük észre.

Reménytől telve vágunk neki a Dövrefjell Nemzeti Park dombjainak. Itt nincsenek utak, a 20-30 cm-es aljnövényzeten taposunk, ami csalóka játékot űz a lábbal: a sűrű növénytakaró alatt néhol kemény szikla, máshol csúszós, puha föld rejtőzik. Vízfoltok közelében gyakran bokáig is besüppedünk a lápba, a táj szépsége és a pézsmatulok ígérete azonban mindenért kárpótol.


Húsz-harminc perces túra után már egészen közel járunk a fenséges állathoz. Nem merem felállítani az állványt, mert mi van, ha futni kell?

Pedig jó lenne, mert erős a szél, rángatja a kezemben a gépet. Nagy hideg nincsen, egyébként is sapka, sál és fotós kesztyű van rajtam, de a teleobjektívet nagyon lökdösi a szél, nehéz megtartani. Ezért úgy döntök, hogy inkább vállalom a magas ISO-t, de nagyon rövid (1/1250-1/2000 közötti) záridővel  fotózom, hogy esélyem legyen éles képeket készíteni.

Laci monopodot hozott magával, ami segít megtartani a gépet, és futás estén sem olyan nagy teher. 

Talán 100 méterre lehetünk, amikor a tulok észreveszi a türelmetlenül csörtető csapatot. Már kattognak a gépek, s bár még túl messze vagyunk, mindenki biztosra akar menni: legalább egy képe legyen e ritka állatról, még ha távolról is.

A bika 50 méterre se enged bennünket, felállással jelzi, hogy elfogyott a türelme. Nem fordul szembe velünk, pedig nagyon szeretnénk. Főleg a hátsóját mutatja, és vissza-visszanéz, hogy ott vagyunk-e még. Kedvetlenül baktat odébb, láthatóan nem akar vitába keveredni öt látogatójával, mi pedig keressük a szöget, ahonnan a teljes testét lefotózhatnánk. 

Mindenki máshol reméli megtalálni a legkedvezőbb pozíciót, s mivel nem akarjuk zavarni egymást, hamarosan legyezőalakot veszünk fel. Ezzel azonban csak azt érjük el, hogy az állat folyamatosan a farát mutatja felénk. 

Végül azért többünknek sikerül viszonylag jó szögből lekapni a bikát, így arra jutunk, hogy megpróbáljuk megkeresni a nőstényeket is, akik borjaikkal csapatba verődve várnak ránk valahol.

Éva kesereg, hogy minden képe életlen - sajátjaimat gyorsan visszanézve úgy látom, hogy taktikám bevált, a fotók többsége rendben van.

Jenő kiadja a jelszót: irány a völgy!

Völgyjárat

Egy kijelölt turistaúton indulunk el a hegyek felé. Ez persze könnyen betartható irány, mivel minden oldalról hegyek vesznek körül. Elvileg a völgy felé tartunk, mégis felfelé haladunk a dombok hajlatában. Meg is jegyzem, milyen szerencse, hogy a völgybe megyünk, mi lenne, ha a hegyeket akarnánk megmászni?

Az összevissza kanyargó kis patak többször is utunkat állja, ilyenkor a köveken ugrálunk keresztül. A dombok csak nem akarnak völggyé változni, egyre csak felfelé haladunk. Jenő iramot diktál, Laci vele tart, Évával messze lemaradva követjük őket. Igaz, gyakran megállunk, hogy megörökítsük a különleges tájat. 

Miklós valahol a két csoport között kószál gyakori kitérőkkel, s ilyenkor mindig talál valamit: a parkoló közelében egy sólyomtetemet, itt egy elhullott jávorszarvast, ott egy kést - mintha egy indián nyomkereső vére folyna az ereiben.

Így telik el vagy másfél óra. Egyre nehezebben tartjuk az iramot, légzés helyett már csak zihálunk, lábunk lassan már csak emlékezetből teszi a dolgát. Amikor Jenő felfedez a távoli hegyek lábánál egy újabb magányos bikát, Laci és Miklós felvillanyozódik, mi Évával lelombozódunk. Nekünk az már túl messze van... Magamban már egyébként is a visszaforduláson gondolkodtam, s ez a felfedezés csak megadja a végső lökést. Egyébként is: már van egy pézsmatulkom...

Amikor Ildi elolvasta a korábbi bejegyzéseket, megjegyezte: ebből az jön le, hogy mindig elindultál, aztán visszafordultál. Elindultál, visszafordultál. És tényleg, jó párszor kényszerültem meghátrálásra, mégis mindig találtam valamit, ami helyettesítette a program szerinti látványt. Így találtam rá például a piros csónakra is...

Évával ráérősen elindulunk visszafelé. Lassan ballagunk, fotózgatunk, csodáljuk a tájat, a növényzetet. 

Néhány kép erejéig kölcsönkérem Éva Sigma 105 mm-es makróobjektívjét, és készítek néhány kevéssé sikerült makrót. Közben egymást is lefényképezzük, hogy ilyen emlékképeink is legyenek.

Annyira lassan, kényelmesen poroszkálunk, hogy a fiúk fél órával utánunk már vissza is érkeznek a kocsihoz. Mesélik, hogy egy harmadik bikát is találtak, nem is olyan messze, ami 25-30 méterre is engedte őket. Talán nem olyan fenséges állat, mint az első volt, viszont egészen közeli képeket sikerült készíteni róla. Lehet, hogy bánkódnom kellene a kihagyott lehetőségen, de valahogy nem csorbul az elégedettségem. Jó volt ez így.

Ingókő

A nap utolsó programjaként Jenő elvisz minket a közeli ingókövekhez. A látvány érdekes, a természet furcsa képződményeinek egyike, amelyhez mi mást: egy meredek hegyoldalt kell megmászni...

Hazafelé még megállunk az út mentén egy szántó mellett. Norvégiában nagyon kevés a megművelhető terület, szántóföld jobbára csak a fjordok mentén és Trondheim közelében található, ahol jól érvényesül a Golf-áramlat hatása. Állattenyésztésről is alig beszélhetünk, az út menti kisebb legelőket főként birkák lakják, csak elvétve látni néhány szarvasmarhát és lovat legelészni.

Most mégis egy szántóföldre látunk a domboldalról itt, a szárazföld belsejében. Az előttünk elterülő völgyet különös, szinte alkonyi fényben fürdeti a nap, miközben az égbolt nagy részéről súlyos, komor felhők könyökölnek a tájra. 

Norvégia mindig új és új látvánnyal lep meg minket.

Egy skandináv népszokás igaz története

Vacsorára újra lazac a menü. Ezúttal már nem számítunk Péterre, akinek, úgy tűnik, nem javul az állapota.

A sikeres nap után elégedetten élvezzük fenséges étkünk ízeit, amikor csöng a telefon. Dávid figyelmeztet: Apa, csütörtök van, ráadásul Norvégiában vagy. El ne felejts ubulálni!

Megkérdezem Jenőt, ismeri-e ezt a skandináv népszokást, de sosem hallott róla. Nem is hallhatott: az ubulálást Dáviddal találtuk ki úgy fél évvel ezelőtt, persze ezt nem sietek a társaság tudomására hozni. Felajánlom, hogy megtanítom őket erre az ősi táncra, amit skandináv népszokás szerint csütörtökönként kell eljárni családi körben. És ma éppen csütörtök van!

A fiúk gyanakodva néznek egymásra, és nem akarnak kötélnek állni. Évát viszont semmi sem tarthatja vissza, hajtja a kíváncsiság. Ő igenis megtanulja az ubulálást!

Felállunk egymással szemben és elkezdődik az oktatás. Először is tanuljuk meg a szöveget! Nem nehéz: ubu-la! Ubu-la!

Ez gyorsan megvan, jöhetnek a lépések. A lábakat helyezzük kisterpeszbe, térdeinket enyhén roggyantsuk meg. A kezeket lógassuk a két térd közé, majd jobbra-balra lépkedve, lábunkkal rugózó mozgást végezve, a tenyerünket föl-le mozgatva fennhangon ismételgessük a lépés ritmusára: ubu-la! Ubu-la! Éva gyorsan tanul, a többiek pedig az elmebetegeknek szánt elnéző mosollyal figyelnek minket.

A nap fénypontja, amikor Noel unokám - aki már másfél évesen együtt járta velünk a táncot - így búcsúzik a telefonban: ubula!

__________________________________________________________________________

Következik:

13. NORVÉGIA - 8. nap 

Eddig történt: 

11. NORVÉGIA - 6. nap 

10. NORVÉGIA - 5. nap 

9. NORVÉGIA - 4. nap  

8. NORVÉGIA - 3. nap  

7. NORVÉGIA - 2. nap 

6. NORVÉGIA - 1. nap  

5. NORVÉGIA - az utazás 

4. NORVÉGIA - a program 

3. NORVÉGIA - az előkészületek II. 

2. NORVÉGIA - az előkészületek I. 

1. NORVÉGIA - az álom indul