Évek óta járok március 15-én fotózni Budapestre. Hol valamelyik ellenzéki megemlékezésre, hol pedig a Nemzeti Múzeumnál megtartásra kerülő állami ünnepségre. Az ünnepségeken készült fotók az alábbi bejegyzésekben láthatók:
állami ünnepségek a Nemzeti Múzeumnál
- 2010
- 2019
- 2023
egyéb ünnepségek
- 2011 - a Nemzeti Gárda avatása a Hősök terén fekete-fehérben
- 2011 - a Nemzeti Gárda avatása a Hősök terén színesben
- 2012 - a Milla megmozdulása a Szabad sajtó úton
- 2019 - ellenzéki ünnepség a Szabad sajtó úton.
Eddig még soha semmilyen problémám nem volt se ellenzéki, se állami, "hivatalos" ünnepségeken sem. Ez az év, amikor Orbán Viktor miniszterelnök tartotta a beszédet az állami megemlékezésen, sajnos rikító kivételnek bizonyult. A meglepetés akkor kezdődött, amikor kiszálltam a metróból a Kálvin téren. Az aluljáróból a felszínre érve szinte egy lépést sem tehettem, máris beleütköztem egy hatalmas kordonba, ami a Múzeum körút teljes szélességében húzódott, lezárva az utat a Nemzeti Múzeum felé. Sárga mellényes "felvigyázók" hada és néhány rendőr őrködött azon, nehogy valaki is átverekedje magát a kordonon. Hogy lehet megközelíteni a múzeumot? - kérdeztem egyiküket, aki eligazított, hogy a Kecskeméti utcán és a Magyar utcán (nomen est omen) keresztül, az egész tömböt megkerülve az Astoriánál lehet bejutni a területre. Mit tehettem, kerültem.
Az Astoria környékén kibukkanva valóban egy szabad terület fogadott, azonban 150 méter múlva ismét kordonok tűntek fel. Ezek nem zárták le az utat, csak a repülőtéri forgalomszabályzók mintájára folyosókat alkottak, hogy a bejutni kívánó polgárokat ellenőrizni tudják.
Mivel jó másfél órával az ünnepség kezdete előtt ott voltam már (hogy minél közelebb tudjak kerülni az eseményhez, és minél jobb szögből fotózhassak), a körút szinte üres volt, így ki lehetett venni, hogy a kordonon túl a Múzeumkert sarka után újabb hatalmas elzárt terület következik, ami egészen a Kálvin térig tart. Semmitől sem zavartatva fényképezőgépemmel a nyakamban átmentem az egyik folyosón, hogy közelebb férkőzzek az ünnepi területhez. Néhány lépés után egy sárga mellényes hölgy szigorú képpel megszólított.
- Maga mit keres itt?
Értetlenül bámultam rá.
- Mit keresnék... Az ünnepségre jöttem!
A fényképezőgépre mutatott.
- Van engedélye a fotózásra?
- Engedély? - kérdeztem vissza. - Ez közterület! Itt nem kell engedély a fotózáshoz!
Látszott az arcán az elbizonytalanodás. Kicsit gondolkodott, aztán fancsali képpel intett.
- Jól van, menjen!
Elbandukoltam a belső kordonig, ami pár lépéssel a Múzeumkert sarka után kezdődött, és megállapítottam, hogy innen bizony semmit sem lehet majd látni az ünnepségből. Már zajlott a beállás, különböző énekesek hangja csendült fel a hangszórókból, de hiába próbáltam a kerítésen keresztül megpillantani valamit vagy valakit, a kerítés fölé emelt óriási kivetítő mindent eltakart (megjegyzem, a monitor képét sem lehetett innen látni, csak a belső, elzárt területről). Megkérdeztem az egyik felvigyázót: mondja, kinyitják valamikor a kordont? Be lehet majd később jutni az elzárt területre? Határozottan rázta a fejét: ide bizony nem lehet bemenni semikor!
Mivel egyéb videós terveim is voltak aznapra, hát elhagytam a területet, és a Hősök terén készítettem néhány snittet egy készülő videókliphez.
Az ünnepség hivatalosan 10.30-ra volt meghirdetve, tíz perccel előtte már ismét az Astoriánál voltam. A tömeg kezdett gyülekezni, és átjutni a folyosókon, ahol a sárgamellényes felvigyázók ad hoc állítottak meg embereket, és kutatták át a táskáikat. Amikor sorra kerültem, az őr a nyakamban lévő gépre mutatott.
- Fényképezőgéppel nem lehet bemenni! Forduljon vissza!
- Na, de hát miért nem? - értetlenkedtem. - Nem fegyver ez! De ha gondolja, elteszem a táskámba.
- Nem! Menjen át, és a következő folyosón menjen ki!
- És akkor sehonnan nem tudom megnézni az ünnepséget?
- De igen! - bizonygatta. - Menjen el a szomszéd utcába (ami a Múzeumkert mögé vezetett), onnan bemehet!
Ez persze teljes képtelenség volt, a Múzeum háta mögül nyilván sehova sem lehet bejutni, de fölösleges lett volna vitatkoznom. Mondhattam volna azt is, hogy telefonnal is lehet fotózni, amit viszont senkitől nem vesznek el, akkor meg mi értelme ennek az egésznek... de ilyenkor mindig eszembe jut a történet, amelyben a tanítvány kérdezi a mesterétől.
- Mester, azt tanítottad nekünk, hogy hülyékkel nem szabad vitatkozni.
- Így van, fiam.
- De Mester! Ha egyszer igazunk van, akkor csak meg kell győznünk valahogy a másikat, nem?
- De igen fiam. Igazad van.
Ennyi. Kimentem a kordonon kívülre, eltettem a gépet a táskámba, és egy másik folyosón minden probléma nélkül bejutottam. Bent rögtön láttam vagy tíz másik embert fényképezőgéppel a nyakában... Ennyit ér az a szigor, aminek hülyeség a szinonímája.
Hamar kiderült, hogy kicsi a tér (nem is csoda, hiszen a terület nagyobb részét elzárták), s az emberek kezdtek összetorlódni. Nemcsak látni nem lehetett semmit, de fotózni se nagyon. Visszafelé kellett sétálni az Astoria felé, ha valamit egyáltalán akartam kezdeni.
Amikor este megnéztem az ünnepségről készült összeállításokat, feltűnő volt a hatalmas tömeg a lezárt területen, amit elvileg "senki előtt nem nyitnak ki az ünnepség alatt". Jól látszott, hogy főként vidékiek voltak, akik - a híradás szerint - a bejutáshoz alkalmas karszalagokat viseltek, hogy a többiektől megkülönböztethessék magukat. Nem kérdés, hogy mindannyian előre kijelölt Orbán-szimpatizánsok voltak, akik számára biztosították az ünnepségen való méltó részvételt. Mert mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek, ugye.
Bevallom, forrt a vérem, hogy kitüntetett nemzeti ünnepünkön kettéválasztják az embereket kiválasztottakra és kirekesztettekre - egy olyan ünnepen, ami elvileg a nemzet együvé tartozását, példa nélküli összefogását jelképezi! Úgy tűnik, a kormányoldal sajátos olvasatában mást jelent a nemzet szó...
