Egy héttel ezelőtt Szigetváron volt találkozóm, reggel nyolckor. Úgy döntöttem, hogy már az előző este lemegyek. Tartottam az éjszakai havazástól, no meg a koránkeléstől. Éjjel 11 körül érkeztem meg. Sosem jártam azelőtt Szigetváron, s bár csak néhány percig tartott az út a hotelig, nem volt nehéz észrevenni a város szépségét.
(Szigetváron nincsenek távolságok, ahogy a recepciós mondta: itt minden csak pár perc, hiszen semmi sincs 2 kilométernél távolabb.)
(Szigetváron nincsenek távolságok, ahogy a recepciós mondta: itt minden csak pár perc, hiszen semmi sincs 2 kilométernél távolabb.)
A hotelszobából szép kilátás nyílt a hangulatos főtér egyik oldalszárnyára. Előkaptam a fényképezőgépet, s - mivel az állványt a kocsiban hagytam (nem gondoltam, hogy lefekvés előtt még akcióra kerül sor) - az erkély korlátjára fektettem. A távkioldó se volt nálam (az állvány tokjában tartom azt is). Ilyenkor egy egyszerű trükköt alkalmazok: az önkioldót 4 mp-re állítom, s mivel ennyi idő alatt az exponálógomb megnyomásával keltett rezgés lecsitul, nyugodt, éles kép lesz az eredmény.
A 28 mm-es fókusztávval készült kép perspektívakorrekciójával megszenvedtem... nem is sikerült tökéletesen.
Másnap időben felkeltem ahhoz, hogy a kék órából még elcsípjek egy kicsit. Néhány fotót sikerült is készíteni a város központjáról, igaz, a vége felé már kivilágosodott éggel. Ennek leplezésére szolgál a szépiás és a szelénium-tónus... A felvételek még a régi, kompakt géppel (Canon Powershot G10) készültek, mivel a dslr éppen szervizben volt - és van (a Sigma objektív kalibrálása miatt).
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése