2015 - az utolsó bejegyzés

Úgy gondoltam, az idén nem csinálok összefoglalót az év fotóterméséről. Számomra 2015. legnagyobb fotós élménye a norvégiai fotóstúra volt, ezért készítettem egy néhány perces összefoglalót (slideshowt) a képekből. Mivel rengeteg fotó készült, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy csak a fekvő, 3:2 képarányú képeket tettem bele, az állók és a szélesebb fotók kimaradtak.

Norvégia - 2015

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Gyerekfotók

A közelmúltban több lehetőségem is volt gyerekfotókat készíteni. Először is ott van két éves, imádni való, gyönyörűséges unokánk, Noel. Aztán november 30-án - végtelen örömünkre - megszületett második unokánk, Félix, aki olyan nyugodt és jó baba, hogy öröm fotózni. Nem utolsósorban pedig alkalmam volt Orsi keresztlányom csodálatos kislányát, Adélt fényképezni, aki első alkalommal nyílt meg előttem, s úgy pózolt a kamera előtt, mint egy igazi kis primadonna.

Mikulás környékén Noel és Félix is piros ruhát kapott, de most csak Noelt öltöztették be a szülők. Félix csak bátyja (számára kicsit nagy méretű) sapkáját kapta meg, úgyhogy igazi "Mikulásfotózása" még várat magára (amit remélem, lesz módom a blogban is megmutatni).

Noel elegánsan felöltözött születésnapjára, s olyan volt, mint egy apró kis úriember, gyerekruhába öltözve.

Bajmóc

Szeptember közepén eltöltöttünk egy hétvégét a Nyitra partján fekvő szlovákiai Bajmócon (ottani nevén Bojnicén).

Gyönyörű várát még a 13. században a Hont-Pázmány nemzetbeli Kázmér kezdte építeni, majd Csák Máté folytatta, 1321 után pedig királyi vár lett.

Története elég kalandos: Mátyás király, Corvin János és a Szapolyaiak is birtokolták. A törökök kétszer is eredménytelenül ostromolták (1530 és 1599), Bocskainak viszont megnyitották a kapukat (1604). 1637-ben a Pálffy család tulajdonába került. A Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok csak hosszas körülzárás után tudták kapitulációra bírni (1704), majd a trencséni csatát követően a császáriak egyheti ostrom után visszafoglalták (1708).

A Pálffyak egyik legfőbb birtokközpontjukként végig karban tartották a várat, majd a 20. század elején pompás, 365 ablakos várkastéllyá varázsolták. (Forrás: wikipedia)

Mónika és Zsolt

Mónikával már többször fotóztunk együtt, ami nem is olyan különös dolog, hiszen gödöllői barátaink lányaként, a Három Grácia egyikeként elég gyakran találkozunk. 

Az egyik hétvégén elhívtam Mónikát és kedvesét, Zsoltot a gödöllői kastélyparkba. Talán az utolsó olyan alkalom volt, amikor még őszi háttérrel lehetett képeket készíteni, a természet már akkor is nagy erőkkel zabálta fel  a színeket.

Fiatalság, izzó színek, jó hangulat: egy fotózáshoz nem is kell több.

Egy képem a Digitális Fotómagazinban

A Digitális Fotómagazinban már megjelent néhányszor egy-egy fotóm a különböző pályázatok kapcsán. 

Az újságban van egy Képértékelés rovat, amely a magazin honlapjára feltöltött képekből válogat, és értékelést tesz közzé a kiválasztottakról. Kíváncsiságból néha én is feltöltök egy-egy fotót, s már kétszer is volt olyan szerencsém, hogy értékelték a képemet.

Ez most örömömre újra megtörtént. A lap 2015. november-decemberi számában Szigeti Tamás az alábbiakat írta a Debreceni absztrakt című fotómról, amely az idén áprilisban készült:

15. NORVÉGIA - Epilógus

Kilencen nyomorgunk a buszban: ennyi ember számára bizony nagyon kicsi a hely. Hárman ülünk egy sorban, a középső ülések - mint szinte minden kocsiban - keskenyebbek és ezért elég kényelmetlenek. A csomagtartó teljesen megtelt a bőröndökkel, még a kalaptartó is dugig van. A fotóstáskáknak, hátizsákoknak már nem jut hely, utazás közben mindenkinek az ölében kell tartani a felszerelését - esetleg a lába előtt a padlón, de ott inkább az uzsonnás szatyrok dülöngélnek szendvicsekkel és vízzel.

Ha ennyire tele van a busz, akkor nem csak az utazás, de a ki- és beszállás is kényelmetlen. A legrosszabb a hátsó fertály, ahonnan a középső sor szélső ülésének megdöntése után lehet csak kifurakodni a résen. Csomaggal a kézben ez még nehezebb... 

Az elöl ülők jól látnak, de hátul már elég vakon ül az ember. Nem mindegy tehát az sem, hogy kinek melyik szék jutott. Ezért aztán külön téma az ülésrend időszakonkénti megváltoztatása, hogy ne mindig ugyanazé legyen a legrosszabb vagy éppen a legjobb hely. Ez pedig az érdekellentétek miatt könnyen valódi ellentéteket szül.

Amikor az ember ilyen körülményeket kénytelen elviselni, hamarabb elfogy a türelme. Csökken a tűrőképessége, könnyebben felcsattan, kisebb dolgokon is hamarabb felhúzza magát. S egy idő után fokozódik a rosszkedv.

Így is történhetett volna...

14. NORVÉGIA - 9. nap

Tükröződések fotózása egy közeli tónál és egy nem túl megerőltető túra a Gutulia Nemzeti Park skanzen-jellegű régi farmépületeihez - nagyjából ennyi a mai program. 

Sólyomszemünk, Miklós néhányszor felhívja a figyelmünket az éppen arra vonuló rénszarvascsordákra (természetesen mindig ő fedezi fel őket elsőként), amelyek úgy vonulnak át az utakon, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Kíváncsian bámulnak ránk, miként mi rájuk, csak ők éppen nem fotóznak le minket.

Az egyik parkban egy helyiérdekű mókust is sikerül végigkergetünk gépeinkkel. Végül egy etetőn állapodik meg - itt a vadon élő állatok békében osztoznak meg a területen az emberekkel.

13. NORVÉGIA - 8. nap

Nyírfákkal és fenyőkkel borított tarka hegyoldalak között autózunk, mint oly sokszor az elmúlt napokban. Egészen sajátos, különleges látvány a sárgászöld lomboktól foltos örökzöld, mintha tarka kendővel fedte volna be a tájat az ősz.

A Rondane Nemzeti Park felé tartunk, arra a helyre, amelynek köszönhetően most itt vagyok. Solymosi Réka norvégiai fotói közül ennek a vidéknek a képeit láttam először, és - talán éppen ezért - ezek tették rám a legnagyobb hatást. Most is a gyönyörű, színes fotókat látom lelki szemeim előtt, miközben mikrobuszunk szorgosan falja az út kilométereit.

12. NORVÉGIA - 7. nap

A pézsmatulok ott van a bokor alatt - erősködik a parkolóban az autós, akitől útbaigazítást kérünk. Előveszi fényképezőgépét, és a kijelzőn mutatja felvételét a bikáról, ahogy a távolban, a domb alján heverészik. Jenő messzelátót ragad, és néhány másodperces keresgélés után megtalálja az állatot. Nehezen akarjuk elhinni, hogy ilyen szerencsénk van, alig szálltunk ki a kocsiból és máris rátaláltunk a hőn vágyott pézsmatulokra. Gépemen már a 70-200 van, a megjelölt irányba fordítva megkeresem a bikát. Ilyen távolságból csak egy egér ugyan, de hátán fehérlő bundájával még így is kirí a környezetéből. 

Most már csak meg kell találnunk az átkelőt a folyón.

11. NORVÉGIA - 6. nap

Jenő mérgelődik. A Briksdal-gleccser néhány éve még egybefüggő fal volt, összeért a tóval. A tegnapi látvány meg se közelíti a régit, ez így mit sem ér! Mégiscsak kéne látnunk egy igazi, érintetlen gleccsert is!

Megfaggatja a kemping recepciósát, merre találhatnánk egy szebbet, jobbat, olyat, ahol egybefüggő a gleccserjég fala. A derék norvég segít: itt van egy, nem is olyan messze, 200 km az egész!

Jenő szavazásra bocsátja a kérdést: autózzunk-e 400 km-t oda-vissza egy újabb gleccser kedvéért? Egyedül a legyengült Péternek nincs kedve a hosszú úthoz, a társaság többi tagja megszavazza a programváltozást.  Cserébe lemondunk az egyik betervezett fjellvidékről, olyat úgyis láttunk már és még fogunk is.

10. NORVÉGIA - 5. nap

Jenő és a három béna kacsa: ez a délelőtti csapatösszetétel. Péter gyomorrontásra panaszkodik, így a táborban marad, Laci pedig makrózni szeretne a kemping környékén.  Így végül csak négyen indulunk a fjordkerülő útra.

Nincs előre eltervezett program: megyünk, amerre látunk - ez a terv. Nem lehet rossz irányba tévedni: mindenhol a víz és a hegyek kínálják magukat.

9. NORVÉGIA - 4. nap

Éles kanyarok lélegzetelállító szerpentinje kígyózik a völgy felett, mintha a körben álló hegyóriásokat akarná gúzsba kötni. Gulliver és a liliputi törpék története jut az eszembe. 

Ez itt a Trollstigen, vagyis a Trollok útja. 

Felfelé autózva azon morfondírozom, hogy ezt a végtelen Möbius-szalagot talán csak azért építették ide, hogy aki felér rajta a kilátóig, az jutalmul föntről is megnézhesse. 11 kanyar vezet a 900 méter körüli csúcsra, ahol kiépített bástyákból nyílik kilátás a völgyre és a környező hegyekre.

Nem sietünk. Útközben megállunk egy félórára a Stigfossen kőhídnál, amely a hasonló nevű vízesés fölött ível át.

8. NORVÉGIA - 3. nap

A busz mellett állok, és nézem a többieket, ahogy egymás mögött araszolva, hangyarajként masíroznak fel a hegyre. Ez nem olyan emelkedő, mint a tegnapi - meredekebb annál. Igaz, csak 2-300 méter hosszú. Köves, mint a Trollok templomához vezető út, de legalább nem kell vízben lépkedni felfelé.

Úgy érzem magam, mint a Marsot meghódító asztronauta, aki a bázisról figyeli, ahogy a társai elindulnak az idegen bolygón a nagy kalandra. Az öt apró ember egyre távolabb kerül, testüket lassan felszívja a messzeség. 

Egyedül maradok a vörös sivatagban.

7. NORVÉGIA - 2. nap

Ahol az ezerkarú tenger ujjai belemarkolnak a hegyekbe és uralmuk alá hajtják a völgyeket, ott születnek a fjordok. Mi most az öblök vendégeként utazunk, egyik oldalunkon víz, hegyek a másikon. A fjordokat egy keskeny csík, az aszfalt fényes szalagja köti csokorba, amely autónk kerekére csavarodva kíséri a partot.

Kóstolgat minket az eső. 

6. NORVÉGIA - 1. nap

Norvégia 5 millió lakosa háromszor akkora területen osztozik, mint Magyarország - meséli Jenő, a túravezetőnk, miközben elhagyjuk a repülőteret a 9 üléses Opel Vivaro mikrobusszal. Trondheim Norvégia 3. legnagyobb települése, 150 ezren lakják és ebből 30 ezer a diák: ez egy iskolaváros – folytatja Jenő, és sorolja a történelmi adatokat. Teszünk egy rövid kört a városban, mielőtt továbbmennénk.

Az egyik legfontosabb idegenforgalmi látványosság az 1070-ben elkezdett gótikus katedrális. Körbeautózzuk az impozáns épületet, miközben az ablaktörlő csendesen maszatol a szélvédőn. Esik.

Itt érdemes megállni – szólal meg Jenő -, egy negyedóra alatt, amíg leparkolok, gyorsan megnézitek. 

5. NORVÉGIA - az utazás

Oslo repülőterén lassan vánszorog az idő. 8 óra tétlen várakozás vizsgáztatja türelmünket, a következő járat csak ezt követően repít el majd minket Trondheimbe. Reggel ott találkozunk túravezetőnkkel, Horváth Jenővel és az utolsóként csatlakozott, számunkra még ismeretlen résztvevővel, Péterrel. 

Éva, Laci és Miklós társaságában (akiket még Budapesten ismertettem össze egymással Ferihegyen) bevackolódunk méretes csomaghegyeink közé egy nyugodtnak tűnő, kellemes sarokba. Elmúlt éjfél.

4. NORVÉGIA - a program

Összetartás, programismertetés, tudnivalók. Ez volt a témája a tegnapi találkozásnak, amikor is megismerkedtek egymással a szervezők, a túravezető és az utasok. Illetve ez utóbbiaknak csak egy része, mert Miklós éjfélig betegekhez rohangált, így nem tudott részt venni az összejövetelen. Hasonlóképpen nem tudtunk megismerkedni azzal az új, 20 év körüli utastársunkkal, aki az előző nap jelentkezett a túrára. Ha minden jól megy, akkor tehát nem 4+1 (utas+túravezető), hanem 5+1 lesz a létszám. (Ami azt is jelenti, hogy az egy főre eső költségek is csökkennek valamelyest.)

Az utazás maga nem lesz egy leányálom. Repülőgépünk 24-én, csütörtökön éjjel érkezik Norvégia fővárosába, Oslóba. Onnan 8 órás várakozás után indulunk tovább az északabbra fekvő Trondheimbe, ahova végül péntek délelőtt 9-kor érkezünk meg. Ott vár minket egy minibusszal Horváth Jenő, a túravezetőnk, aki természetfotós, erdész és az Őrségi Nemzeti Park igazgatóhelyettese. 

A program elég nagy távolságokat ölel át. Kíváncsiságból már korábban berajzoltam a napi útvonalakat egy Google-térképre. Az éjszakai szállások helye és a hozzájuk vezető út nincs megjelölve, mivel egy-egy településen több éjszakát is töltünk - elmegyünk, visszajövünk, megint elmegyünk, majd megint vissza -, ezeket is belevéve elég nagy lenne a káosz. Miklós meg is kérdezte, hogy a két nap közötti távolságokat gyalog kell megtenni? 

A térkép jobb alsó sarka felé kifutó vonal már az utolsó napot jelzi, amelyen a svéd határt átlépve mintegy 700 km-t autóznunk Stockholm Arlanda nevű repülőteréig.

3. NORVÉGIA - az előkészületek II.

A felkészülés legkevésbé kérdéses része a fotós felszerelés összeválogatása. Nyilván szükség lesz mindenre, ami a tájfotózáshoz kell. Portréra sem árt felkészülni, hiszen ott is élnek emberek, ugye. És persze a makró lehetőségéről se feledkezzünk meg (még akkor sem, ha az azért nem igazán az én világom). Objektívek, szűrők, töltők, kártyák, vaku - és a laptop, ami a napi mentéshez kell. No, és amire az élményeket rögzítem - szavakkal. Mert ez a terv...

Vagyis vinni kell szinte mindent, ami van.

2. NORVÉGIA - az előkészületek I.

Minden hosszabb utazás első szakasza a felkészülés. Rutinos utazó vagyok, munkám során elég sokszor kellett külföldre mennem. Nyaralás előtt egy-két órás készülődés is elég, és már indulhatunk is. Ám ilyen hosszú időt felölelő fotóstúrán még sosem vettem részt. 

Megérkezésünk után rögtön buszra váltunk és szinte csak fotózni meg aludni szállunk ki - úgy gondolom, a mosást kihagyhatjuk az opciók közül. Ezért aztán elég sok cuccot kell bepakolni a repülőre feladható 20 kg-os csomagba...

1. NORVÉGIA - az álom indul

Nekem sosem volt, és nem is lesz bakancslistám. Igazából nincs ellene semmi kifogásom, egyszerűen csak nincs szükségem rá. Mindig tudtam, hogy mik a céljaim és vágyaim, hogy mit szeretnék elérni a közeli és a távoli jövőben, és terveim megvalósításához megvolt a kellő motivációm is. Ahol pedig hiányzott az indíttatás (mert ilyen is előfordult már), ott nem segített volna a lista sem.

Ha mégis lenne bakancslistám, akkor egy norvégiai fotóstúra állna az élen. Norvégia tájaival elsőként Solymosi Réka fotóin keresztül ismerkedtem meg, amelyek erős vágyat ébresztettek bennem, hogy ezeket a valószerűtlenül szép helyeket magam is láthassam és megörökíthessem.

Elérhetetlen álomnak látszott, amely most - úgy tűnik -, mégis valóra válik!

Kismamafotózás Zitával

Első kismamafotózásomat családi berkekben követtem el menyemmel, Zitával. Azóta eltelt két év, Noel unokám szépen fejlődik és gyarapodik, és most mindannyiunk örömére újra hasonló céllal vehettem elő a kamerát.

Helyszín: a gyömrői kastélykert.

Laxenburg - Ausztria ékköve

Egy héttel ezelőtt, egy szombati kirándulás keretében Laxenburgban, Gödöllő testvérvárosában jártunk. 

Ez a kis település Bécstől 15 kilométerre délre fekszik, kastélyáról, kis lovagváráról és szép parkjáról híres. 

Az egynapos kirándulások és a hosszú hétvégék specialistájával, az Alfatours-szal utaztunk (ez itt a reklám helye), amely már két évvel ezelőtt egy kassai kirándulás alkalmával elnyerte a bizalmunkat.

Photoshopolt, cropos, topon és társaik

Az előző bejegyzés címe elindított bennem egy gondolatsort, amit nem tudok magamban tartani. Pedig csak részben kapcsolódik magához a fényképezéshez, valójában a helyesírás "speciálisan fotós" problémáiról lesz szó. Nem vagyok különösebben képzett anyanyelvünk nyelvtanából, de azért nincsenek nagy gondjaim a magyar helyesírással. Sokszor tapasztalom viszont, hogy többeknek az egyszerű egybe- és különírási kérdések is  komoly nehézséget okoznak, hát még ha idegen szavak is kerülnek a képbe! Márpedig a fotósoknak - sokszor csak megfelelő magyar változat híján - óhatatlanul használniuk kell néhány idegen kifejezést.

Ez a kép nem Photoshopos csalás - így jött ki a gépből!

Ez a bejegyzés nem a fotósoknak szól, hanem azoknak a fényképezőgéppel rendelkező embereknek, akik a fenti mondathoz hasonlót már kimondtak vagy leírtak egyszer. S mivel egy rövid címben nem lehet mindig teljesen egyértelműen fogalmazni, ezért pontosítani szeretném: ez a bejegyzés azoknak szól, akik úgy gondolják, hogy a kép, ami a digitális fényképezőgépből kijön, maga a valóság, ellentétben azokkal, amelyeket utólag Photoshoppal megdolgoztak - vagyis ócska digitális csalással átalakítottak valami mássá.

Noel fekete-fehérben

Legutóbb "Noel fehérben" volt látható, most inkább fekete-fehérben :)

A fotók nem műteremben készültek, hanem a házunk különböző helyiségeiben (a többsége a konyhában), ezért kiretusáltam a zavaró háttérelemeket és helyüket különböző texturákkal töltöttem fel. A "csalás" persze könnyen tetten érhető, de még mindig jobbnak találtam így, mint a rendetlen valós környezetben. A lényeg úgyis a gyermek (és édesanyja)...

Mindegyik kép egy-egy elkapott pillanat - mi is lehetne más. (Aki próbált már egy tizenhat hónapos, mozgékony fiúgyermeket lakásban fotózáshoz "beállítani" az érti, miről beszélek.)

Balatoni nyár

Két héttel ezelőtt a Balatonnál nyaraltunk, s mivel az idő nemigen volt alkalmas a fürdésre, jobbára csak kirándulással és sétálgatással töltöttük az időt. Ezalatt bejártuk a Balatonfelvidéket és az északi partot Keszthelytől Balatonfüredig, és az utolsó két napban megálltunk Siófokon is.

Ezalatt persze születtek fotók is a megunhatatlan szépségű tájról nappal is és kék órás időszakban is.

Noel fehérben

Régen volt már Noel-fotó :)

A hálószobánkban van egy hatalmas fehér színű Ikea-gardrobszekrény, ami háttérnek (és derítésnek is) kiváló. Elég egy vaku hátrafelé a plafonra, s majdnem olyan, mintha stúdióban lennénk. Minden fehér, még a ruha is - innen a cím: Noel fehérben. Hogy mégse legyen olyan steril a látvány, tettem egy kis texturát is a képekre. (A beköszönő fotó hátteréül pedig a nappali függönye szolgál.)

Zalai pillanatok

Munkaügyben időnként megfordulok Zala megyében, s ilyenkor mindig magammal viszem a felszerelést, hátha elém kerül valami. Tavaly több szép fotótémát is sikerült találnom, s a múlt csütörtökön, amikor ismét meglátogattam zalaszentgróti partnerünket, valami hasonlóban reménykedtem. Mindig persze nem lehet karácsony, de ha az ember keresi a lehetőségeket, akkor azért néha csak belebotlik valamibe.

A megbeszélést követően Zalaszentlászló-Nemesbük-Hévíz felé kerültem, s menet közben találtam rá a zalaköveskúti Teréz Anya kilátóra.  A közeli réten éppen egy őz legelészett, ami a gép kattanását hallva rögtön menekülőre fogta. A magasból szép panoráma tárult a zalai dombokra, de olyan párás volt a levegő, hogy utólag alig tudtam valamit elővarázsolni a fotókból.

Noel - stúdióban, szabadban

Ebben a blogban még nem fordult elő, hogy valaki más fotójával töltsek meg egy bejegyzést, de most ez az idő is elérkezett.

Régóta szeretem, sőt csodálom Szakál Szilvi baba- és gyerekfotóit, és elhatároztam, hogy ha egyszer lesz unokám, akkor elviszem hozzá egy fotózásra.

Noel áprilisban lett 15 hónapos, amikor is úgy gondoltam, hogy megérett az idő a cselekvésre. Felvettem a kapcsolatot Szilvivel, s megbeszéltünk egy május elejei fotózást dunakeszi stúdiójában. 

Fotózás a hátsó autofókuszgombbal

A facebook egyik fotós csoportjában olvastam először a back button auto focus, azaz a hátsó autofókuszgomb speciális használatáról. 

A legtöbben úgy fényképezünk, hogy az exponálógombot félig lenyomva beállítjuk az élességet (aktiváljuk az autofókuszt), majd ha ez megvan, akkor a gombot továbbnyomva exponálunk. 

A hátsó autofókuszgomb segítségével ezt a kétmenetes folyamatot másképpen is végezhetjük, ehhez azonban előbb kicsit "át kell programoznunk" a gépünket. Ez annyit jelent, hogy a menüben áthelyezzük az élességmérést (vagyis az AF működtetését) a gép hátulján lévő AF-ON gombra.

Debreceni séták

Néhány hete Debrecenben töltöttünk egy hétvégét. Az időjárással szerencsénk volt, így nagy sétákat tettünk az elmúlt évek során jelentősen megújult városban.

Sétáink színterei (a képek sorrendjében) a Kossuth tér a Református Nagytemplommal, a Déri Múzeum, a Debreceni Egyetem és a Nagyerdei Stadion voltak.

Családi fotózás Gyömrőn

Május 1-jén az öttagú Hegedűs családot fotóztam Gyömrőn. A fényképezésnek ez a területe kevéssé ismert számomra, saját hétköznapi családfotózásaimat aligha lehet komoly gyakorlatnak tekinteni. Korábbi portrézásaim persze adtak némi támpontot, de öt embert mozgatni egészen más feladat, mint egyet.

A képek egy részéhez jó hátteret adott a Polgármesteri Hivatal épületének sárga fala, itt kezdtük a fotózást, amit aztán később a zöldben folytattunk.

A fotózás során sikerült néhány olyan pillanatot is elkapnom, amelyek spontán megnyilvánulásait jobban szeretem, mint a megtervezett beállításokat.

Valamennyiünknek újdonság volt az ilyen jellegű fényképezkedés, ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - nagyon jó hangulatban telt a másfél óra.

Portréfotózás repcében - Trautmann Laurával

A repcekereső előzmények után eljött a fotózás napja is, Laurával végre bevethettük magunkat a kiszemelt repcetáblába. 

Kültéri fotózások alkalmával a modellek rendszerint többféle ruhát is hoznak magukkal, mivel a bokrok között megoldható az átöltözés. A síkvidéki repcetáblában azonban ez nem megy, ezért a különböző öltözetek helyett kendőkkel próbáltuk változatosabbá tenni a színekben egyébként is tobzódó látványt.

Erős napsütés volt még kora délelőtt is, ezért mindig nappal szemben fotóztam, s az árnyékban lévő arcot állványra helyezett vakuval derítettem. Az erős nap még így is okozott némi kiégést a karok élénél (ezt egy derítőlappal lehetett volna árnyékolni, de sajnos nem volt segítségem, aki tartsa), viszont legalább biztosította a hajfényt. Egy kis konyhai létrát is hoztam magammal, s több esetben fentről fotózva "emeltem meg" a horizontot, hogy a hátteret teljes egészében a repce sárgája töltse ki. 

A fotók kidolgozásánál mindig próbálgatom a fekete-fehér konverziót, de ezúttal nagyon nehéz volt lemondani a színek üdítő kontrasztjáról. A játék kedvéért egy-két fekete-fehér kép azért így is született.

Repcekereső

Szombatra egy portréfotózást szerveztünk Trautmann Laurával, aki ezúttal már harmadszor állna a kamerám elé. Évek óta szeretnék fotókat készíteni virágzó repcében, de eddig még sosem találtam megfelelő táblát a környéken, úgy tűnt, mintha ezt a növényt nem is ismernék errefelé. Az idén viszont megváltozott a világ: lakóhelyem környezete szinte tobzódik a sárgálló repceföldekben, egyik tábla a másikat éri. Így hát késő délután elindultam, hogy a holnapi fotózáshoz megkeressem a legmegfelelőbb helyszínt.

Lelkesedésemben a sehova se vezető földutakra is bemerészkedtem, és sokszor bizony fogalmam se volt, hogy merre járok. Nem tudtam, hogy vajon eljutok-e valamilyen lakott helyre egyáltalán, vagy a földutak hegy-völgyi labirintusában pusztulok el nyomorultul. Mintha csak repcével kirakott sakktáblában bolyongtam volna, mindenfelé repcefürtök tömege sárgállott, a látványt csak hébe-hóba szakította meg egy-egy gabonatábla.

Elvirágzó magnóliák

Nemrég még bimbós magnóliát fényképeztem, és alig vártam, hogy kitárják szirmukat a virágok egészen. Ám még mielőtt ez megtörtént volna, nekiláttam a fotózásnak ismét. A hétvégét ugyanis nem itthon töltöttem, s attól tartottam, hogy mire visszaérek, a gyönyörű szirmoknak már hírük-hamvuk se lesz. Így aztán már a múlt hét közepén munkába állítottam a felszerelést újra. Állványt, gépet, locsolócsövet, mindent. 

Kár volt úgy sietni. Hazatértünkkor láttuk, hogy szépen tartja magát a növény, de mivel akkor már két virágfotózáson is túl voltam, a harmadikhoz bizony nem maradt sok kedvem. 

Ám hogy mégis maradjon valami lenyomata a teljében virágzó növénynek is, az utolsó kis családi képen megmutatom a virágzó fát - Noel unokámmal együtt.

Mozgás - Forma fotópályázat

A Prizma Kör minden évben rendez néhány fotópályázatot, amelyekre néha én is küldök képeket.

Ezúttal a mozgás és a forma témáját megörökítő fotókkal lehetett pályázni. 62 alkotó 538 képéből választotta ki a zsűri a helyezett 60 képet, amelyek közé mindkét kategóriába bekerült 1-1 fotóm. A Száguldás c. képet egy éve készítettem Miskolctapolcán, A ház c. fotó már elég régi, még 2009-ben készült Siófokon.

Húsvéti magnóliák

A kertünkben van egy gyönyörű liliomfa, más néven magnólia. Éppen most virágzik. Még csak bimbós, de így is nagyon szép. Ez a növény csak egyszer borul virágba egy évben, néhány rövid nap alatt eldobja szirmait, aztán nem látjuk többé szépségét jövő ilyenkorig.

Nem vagyok virágfotós, megfelelő objektívem sincs erre a célra (persze virágot bármivel lehet fotózni, az igazán szép képekhez azonban egy igazi makróobi kell), de azért nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy itt virágzik az orrom előtt ez a gyönyörű növény, én pedig meg se próbálom megörökíteni.

Budapest színes-feketében

Már van egy hónapja is, hogy Cserés Viviennel portréztunk a Margitszigeten. A fotózás előtt "bemelegítésképpen" készítettem néhány képet a környékről, amelyek közül néhányat ki is dolgoztam. A téma valahogy fekete-fehérben adta magát, nem úgy, mint a napfogyatkozás napján a Margit-hídról készült beköszöntő kép itt a szöveg mellett, amiről nem hiányozhatnak a színek.

Gondolkoztam egy darabig, hogy megmutassam-e őket egyáltalán, hiszen sokszor megénekelt látnivalók ezek, nem igazán különleges formában megörökítve. Végül aztán csak betuszkoltam őket ebbe a posztba...

Noel

Elég régen jelentkeztem már, aminek oka az állandóan vissza-visszatérő influenza lélekromboló hatása. Az embernek semmihez sincs kedve: se fotózni, se más értelmes tevékenységet folytatni, csak néz ki a fejéből és örül, ha levegőt kap. A való(ságos) élet ugyan ilyenkor sem áll meg, a legszükségesebb (és legtermészetesebb) emberi kapcsolatok kerekét továbbra is forgatja a szükségszerűség, a virtuális tér azonban összeszűkül: passzív nézelődésre és legfeljebb egy-egy lájkra futja.

Persze a fényképezőgép exponálógombját betegen is nyomkodja az ember itt-ott, de az eredmény csak létrehozója nyomorúságos létét tükrözi, és nem alkalmas mutogatásra.

Ám minden rontás elmúlik egyszer, a tavasz virágokat lehel a tél megfagyott csontvázára, s új testbe burkolózik a lélek.

Portréfotózás - Cserés Vivien

Vivivel már tavaly lebeszéltük a fotózást, de megegyeztünk, hogy megvárjuk a havat. Az "igazi" tél azonban csak nem jött. Mikor aztán végre leesett a hó, akkor hétvégére rögtön meg is céloztuk a Margitszigetet. A hó viszont nem várt ránk, két nap alatt elolvadt. Mi azonban már nem változtattunk a terveinken - elmentünk fotózni.

Vivit elkísérte kedvese, Balázs, s természetesen kettejükről is készült néhány kép.

Erzsébet híd - Szarvas

Tegnap Békés megyében jártam, s hazafelé útba ejtettem Szarvast, a Dél-Alföld egyik kis gyöngyszemét, ahol a folyó mindig tartogat valami fotózni valót.

A Hármas-Körös holtágán átvezető városi hídról remek kilátás nyílik mindkét irányba. Az egyik oldalról a híres tűhullató mocsári ciprusok láthatók, amelyeknek kúp alakú léggyökerei akár 1,5 méter magasra is megnőhetnek, a másikról pedig a milleniumi emlékmű szúrja ki a szemünket, a vízből kimagasodó 15 m-es oszlopával, rajta a királyi koronával (Mihály Gábor 2000-ben átadott munkája).

Mindezeket jól ismertem már, a szememnek viszont új látvány volt a ciprusok mögött kicsit messzebb meghúzódó fahíd, ami - mint megtudtam - az Erzsébet nevet viseli. Erzsébet híd tehát nem csak Budapesten található, hanem Szarvason is.

Hajnali fények

Tegnap ismét vidékre utaztam, s a hajnali órák éppen az M7-esen értek. Gyönyörű színekben pompázott az ég alja, s a székesfehérvári pihenőnél megálltam, hogy megörökítsem a látványt. Ilyenkor persze mindig az a gond, hogy bár szép az ég, de éppen nincs a közelben olyan előtér, ami jól mutatna a fotón.